VARGA CSABA - ÉL ÉS JÓ
ÉL jelentése: „legELől álló“, a „sorban a legELső“, időben értve: ELőd. Ami legelől áll: ÉLI. (Mint végi, széli, pl. sor végi, kert széli). Az ÉLIből származik az ELeje szó is. ÉLI a meghatározó e-vel: ÉLIe: az i hang j-vé vált, s lett ÉLje, ejtéskönnyítő e beszúrásával és ékvesztéssel ELeje. Az ÉL toldva ELső (mint pl. hát -só, utol-só, mell-ső.) Ez az ÉL, ÉLI szó Istennek a legelterjedtebb neve a JÓ és az EGY mellett. (Nem jelzők e szavak, hanem nevek!)
Az ÉL, ÉLI név jelentése: a teremtésben az ELső. Régiesen: ÉLI, ELI, régen ELU. Tehát az ELI, ÉLI egész pontosan: „az ÉLen, azaz a kezdetnél lévő“. A Czuczor-Fogarasi szótár szerint: „ÉL lény, mely más lényeket megelőz, felülmúl“ /.../ „Első, fő lény, melyből mások erednek”. Így tehát az ÉLI szó pontosan kifejezi a Teremtő fogalmát. Az ÉLI, mint istennév igen elterjedt volt Kis-Ázsiában is egykoron (kevéssé ismeretes, hogy itt is jelen volt a magyar nyelv, mégpedig az ottani népek mindegyikének műveltségét meghatározóerővel). Nem csoda tehát, hogy az EL, ÉL, ÉLI, mint istennév átkerült ott a sémita nyelvekbe is. ÉL, ÉLI a héberben ugyancsak „Isten“. Például ELIHU „maga az Isten“, ÉL SADDÁI „mindenható Isten“, ÉLIA „az Úr az Isten“ stb. ÉLI a héberben többes számban: ELOHIM. Káld nyelvben is ÉL, EL, ELOA, ELOHU alakokban fordul elő. ÉL további megfelelői: „arab evvel (elő, előbbi, első; honnan a török ewelki = első), iláh vagy alláh (Isten), török ilk (első), latin elementum stb“ (Czuczor-Fogarasi szótár). De kizárólag csak a magyarból magyarázható meg e szó igazi jelentése. Így különösen érdekes Krisztus utolsó mondata: „ÉLI, ÉLI, lama sabaktáni!“ Jézus tehát ősi-mai magyar nyelvű megnevezésével szólította Istent. Hogy nincs tévedés, azt Is-ten másik megnevezése, a JÓ, kifogástalanul igazolja. A héberben ugyanis ÉL másik neve: JÓ, csakúgy, mint a magyarban. Ez tökéletesen igazolható az alábbi táblázattal. Itt az egymás alatti szavakban látjuk, hogy csupán a JÓ és ÉL cserélődik, de a jelenté sen ez a csere semmit sem változtat:
Az ÉL, ÉLI név jelentése: a teremtésben az ELső. Régiesen: ÉLI, ELI, régen ELU. Tehát az ELI, ÉLI egész pontosan: „az ÉLen, azaz a kezdetnél lévő“. A Czuczor-Fogarasi szótár szerint: „ÉL lény, mely más lényeket megelőz, felülmúl“ /.../ „Első, fő lény, melyből mások erednek”. Így tehát az ÉLI szó pontosan kifejezi a Teremtő fogalmát. Az ÉLI, mint istennév igen elterjedt volt Kis-Ázsiában is egykoron (kevéssé ismeretes, hogy itt is jelen volt a magyar nyelv, mégpedig az ottani népek mindegyikének műveltségét meghatározóerővel). Nem csoda tehát, hogy az EL, ÉL, ÉLI, mint istennév átkerült ott a sémita nyelvekbe is. ÉL, ÉLI a héberben ugyancsak „Isten“. Például ELIHU „maga az Isten“, ÉL SADDÁI „mindenható Isten“, ÉLIA „az Úr az Isten“ stb. ÉLI a héberben többes számban: ELOHIM. Káld nyelvben is ÉL, EL, ELOA, ELOHU alakokban fordul elő. ÉL további megfelelői: „arab evvel (elő, előbbi, első; honnan a török ewelki = első), iláh vagy alláh (Isten), török ilk (első), latin elementum stb“ (Czuczor-Fogarasi szótár). De kizárólag csak a magyarból magyarázható meg e szó igazi jelentése. Így különösen érdekes Krisztus utolsó mondata: „ÉLI, ÉLI, lama sabaktáni!“ Jézus tehát ősi-mai magyar nyelvű megnevezésével szólította Istent. Hogy nincs tévedés, azt Is-ten másik megnevezése, a JÓ, kifogástalanul igazolja. A héberben ugyanis ÉL másik neve: JÓ, csakúgy, mint a magyarban. Ez tökéletesen igazolható az alábbi táblázattal. Itt az egymás alatti szavakban látjuk, hogy csupán a JÓ és ÉL cserélődik, de a jelenté sen ez a csere semmit sem változtat: