„Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél,
és Isten vala az Íge.”
Attól eltekintve hogy az Igazat, az Igazságot nem lehet kimondani az Isten teremtésében, kísérletet teszünk az Igaz szavunk megfejtésére. De nem csak. Mit is jelenthet Isten szavunk?
ISTEN – S avagy „is”, attól függ hogyan hangzósítjuk, lehet „se” is, de ebben a vonatkozásban a Teremtő megnevezésében lehet ös-ten, us-ten, es-ten is. Az S hang lágy mozgást fejez ki amely némely hangot ad ki. Siseg (sziszeg), serceg, sípol, súg, seper, süvít, súrol stb. A hang rezgés(!) (Kezdetben vala az ige). Minél erősebb egy rezgés annál erősebb a hang, s minél halkabb annál lágyabb a hang. Az IS maga a mozgást jelenti. Megtalálható természetesen a rezgő hangokban, zizeg, zörög, szuszog stb. A Magyar nyelv TUDJA, a valóság rezgésből áll és valós, nem kell ide kvantum fizika vagy holografikus univerzum elmélet. Két példa: éReZ, érezni, érzés stb. Az RZ másképp hágósítva ReZ, tehát a ReZgés. Az érzés, az érzelmek, átérzés nem más mint rezgések megnyilvánulása. M hanggal remeg, ez a rem gyök mely a remény szavunkban is található. Mikor a Magyar ember azt mondja reméli, tulajdonképpen azt mondja hogy remegi, rezgi, azaz előre lerezgi amit szeretne.
ISTEN – S avagy „is”, attól függ hogyan hangzósítjuk, lehet „se” is, de ebben a vonatkozásban a Teremtő megnevezésében lehet ös-ten, us-ten, es-ten is. Az S hang lágy mozgást fejez ki amely némely hangot ad ki. Siseg (sziszeg), serceg, sípol, súg, seper, süvít, súrol stb. A hang rezgés(!) (Kezdetben vala az ige). Minél erősebb egy rezgés annál erősebb a hang, s minél halkabb annál lágyabb a hang. Az IS maga a mozgást jelenti. Megtalálható természetesen a rezgő hangokban, zizeg, zörög, szuszog stb. A Magyar nyelv TUDJA, a valóság rezgésből áll és valós, nem kell ide kvantum fizika vagy holografikus univerzum elmélet. Két példa: éReZ, érezni, érzés stb. Az RZ másképp hágósítva ReZ, tehát a ReZgés. Az érzés, az érzelmek, átérzés nem más mint rezgések megnyilvánulása. M hanggal remeg, ez a rem gyök mely a remény szavunkban is található. Mikor a Magyar ember azt mondja reméli, tulajdonképpen azt mondja hogy remegi, rezgi, azaz előre lerezgi amit szeretne.
A TEN ennél egyszerűbb. Nem más mint TÉR, n<->r hangváltozással. Néhány példa: tenger (szétterülő felület), tanya (ez is szétterül a messzeségbe), tenyér, tan (mint tanulás, mivel tágítja tudatunkat, tudásunkat), tánc, tántorog, tenfereg (fordítva fentereg, fetreng), tányér, tenyészet, (tenyésztés=gyarapítás), támad (támadás, támadat, mint napfelkelte), teng (mint teng-leng), tengely stb. V-s változattal TÁV, távol, téves (messzire kerülés, eltévedni, tévelyegni), tábor=távol, az ami szét terül akár csak a tavasz. Tavasszal erednek meg a vizek, rügyeznek ki a fák, nyílnak ki a virágok. Tábla pedig annyi mint távla. E szavak melyek a T hangra alapozódnak, mind távolságot, területet, terjeszkedést jelentenek. Például a tó. (tou=tav, a tón=a tavon).
Tehát Isten nem más mint mozgó tér, de ha hűek szeretnénk lenni a gyökök értelméhez akkor „rezgő tér” (terjedő rezgés). E egy-háromság így is, úgy is összefügg: mozgás, rezgés, hang. A Czuczor-Fogarasi szótárban Isten mint ős + dön, dony magyarázatot kapja. Ami ugyan csak igaz. Hozza téve csak ennyit: ősmozgó=önmozgó, ennek fejében örökmozgó, s még a sok bugyuta tudálékos tudós keresi az örök mozgót, mikor pont benne élünk, hívjuk azt Világegyetemnek, Teremtésnek vagy Természetnek. SZ hanggal az Isten ösztön, az a rezgés mely a Világmindenséggel minket összeköt. Más szóval inger, az már nem is csoda hogy maga az ING is mozgást jelent, D hanggal IND, indít, indul, indulat stb. Ezt használjuk igeképzőként is, ker-ing, der-eng, szor-ong stb. (Ajánlott olvasmány: Grandpierre Atilla – Elő Világegyetem(2012). Grandpierre Atilla előadások az Élő Világegyetmről.)
ISTEN:
Mind ezen fejtegetéseknél kevés vagy semmi figyelemmel nem valának épen magára a magyar nyelvre. A magyarban régiesen is am. a mai ős, ten pedig vagy tön, vagy dön, s mély hangon: don ismeretes képzők, mint újdon, zordon, mely csak újabb időben rövidült zord-dá, s mely képzők különösebben főneveket is alkotnak, mint ösztön (= űz-tön), hajadon, gordon stb. Ezek után itélve ősdön v. régiesen: isden vagy isten, annyit tesz mint is-tevő v. ős-tevő, öszvébbhúzva is- v. ős-tő (,tő' előtő szóban is am. tevő), és n toldalékkal (mint eleven), ős-tön, is-tön, isten; tehát jelentése: ősműködő vagy ősvaló, őslény, melynek ezek szerént akár tiszta magyarságát, akár találó jelentését, találóbbat, mint bármelyik a mondottak közől csak az elfogult tagadandja. S a magyar még különösen szereti hozzá tenni: élő
Az Világmindenséget Magyar módon még az Egy szóval, névvel illetjük, Egy Isten, Fenéseges Egy, Nagyságos Egy stb. Az egy szavunk lágyulva „ég”. Az ég nem csak az égés jelzi hanem a felettünk való eget. Angolul a tojás (mony) EGG, azaz egy. Hosszan belemenni hogy e szó megtalálható minden más európai nyelvekben és bizonyíthatóan Magyar, mert a GY hang csak a Magyarban található meg. Tovább lágyulva N, one, ein, uno. Számos szavunk van mely az eggyel kezdődik vagy az egyet magában tartalmazza, például egyveleg, ami egy vel egy. De maradjunk csak a saját témakörünknél, ige-igen-igaz. A Teremtésben nincs hazugság, hamisság, ez az ember félrevezetésére kitalált félremagyarázás. Ahogy nincs se jó és rossz, hiszen minden az adott helyzettől függ és személytől. Ahány ház, annyi szokás. Példaképp vegyük maga a Napot, ha süt jó, ha megéget, netán napszúrást kapunk, rossz. Akkor most rossz-e vagy jó? A fagylalt, de jó a rekkenőben, de a túl soktól megfájdulhat torkunk, megbetegedhetünk. Jó vagy rossz? Attól függ. Mindennek van határa, s mindent csak mértékkel szabad cselekedni. De olyan még nem fordult elő hogy turpisságból a cseresznye alma ízű lett volna, vagy a körte szilva ízű. Mert ő most úgy „önmegvalósító”. Télen még nem fordult elő hogy rekkenő legyen, s még soha sem hullt hó nyáron. Ha mégis, akkor az még nagyon rég lehetett, mikor még évszakok sem voltak, de amióta ilyen a világ, mindig így volt és így lesz.
Tehát csak igazság van, csak az Egy van, az egyetlen egy. Jézus is azt mondta:
„Én vagyok az út, az igazság és az élet.” (János 14:6)
Fény nélkül nincs élet, igazság nélkül csak tévelyeg az ember.
"Én vagyok a világ világossága" (János 8:12)
"Én vagyok a feltámadás és az élet" (János 11:25)
Aki a sorok köze tud olvasni, rájöhet hogy itt a fény és a Nap megszemélyesítéséről esik szó. De hogy is kezdődik az egész?
“Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge.” (Janos 1:1)
Szerencsésnek erezhetjük magunkat hogy ilyen terebélyes és gazdag nyelvel lettünk megáldva, mások sokkal kevesebbet észlelnek a Teremtésből nyelvük hiányosságai miatt. Vegyük az angolt például:
“In the beginning was the Word, and the Word was with God, and the Word was God.”
Itt már nem ige van, hanem szó, ez a görög logos-ból ered.
logos (n.): 1580s, Logos, "the divine Word, second person of the Christian Trinity," from Greek logos "word, speech, discourse," also "reason," from PIE root *leg- "to collect" (with derivatives meaning "to speak," on notion of "to pick out words;" see lecture (n.)); used by Neo-Platonists in various metaphysical and theological senses and picked up by New Testament writers. (Online Etymological Dictionary)
(http://www.etymonline.com/index.php?search=logos&searchmode=phrase)
Boncolgassuk ezt csak tovább: leg, mint legelő, ami eredetileg elégelő (Czuczor-Fogarasi). Legjobb, legszebb, legügyesebb stb. Angolul a láb az „leg”, összekötés. Latin nyelvekben az olvasás „legere”. Innét angolul a „religion” szó is, ami „relegare”, újrakötés, visszakötés, kapcsolás.(legare-kötni,kapcsolni) Vagy akár a ligatúra a rovásban, csokorrovás.(összekötés, összekapcsolt rovás jelek) De maga a logika, logikus is. Mit akkor kiáltunk fel ha valamit összekötünk, összeáll elménkben s az logikus. Visszatérve a leg-hez, a lábhoz, úgyszintén az igéhez ami cselekedetet jelent. Az IG gyök mozgást jelent. Pl: iga. Ha a G lágyul J-re vált, így lesz IJ. De az „így” és „úgy” szavak is tevékenységet jelölnek. Németből angolba folyton lágyulnak a kemény hangok (G,K,H) J-re. Auge - eye, Ich - I (ami „áj”), sagen - say stb. A Magyarban is: gyössz - jössz, gyerek - jerek vagy fehér - fejér.
Valójában lehet a logos, azaz a leg szavunk nem más mint az egy szó L hanggal való kitoldassa. (csónak - csolnak, csók - csolk, ócsó - olcso) Evvel jelezve a tökéletességet. Legjobb, legnagyobb, legszebb. Mind azt az egyet jelöli amely jobb, nagyobb s szebb a többi hasonló minőség közül. S mivel az elemek közti kapcsolódás adja ki az egészet, valószínűleg ebből fakadhatott az a logika mely ezt fejezi ki a „legare” fogalmával, azaz a tökéletesség, a teljes, az egész felé való törekvés. Az ami logikus a sokaságnak egy végeredménye. Gondoljunk csak a lánc szavunkra, ha elhagyjuk az N-t akkor maris lác, lac s c->k átalakulással lak, lok, majd tovább alakul k->g log. Példák az N hang használatára. Ilyet - ilyent, kopács - kopáncs, kalapál - kalinpál vagy suhog - suhong, tátog - tátong, melegít - melengít s akár zug – zeng. (ami angolul song!)
Sajnos már az új keletű csorbult nyelvekben ezt a logikai kapcsolatot nem lehet levezetni, így a logos értelme egy egyezményes, szótár jelentés: szó. Arról már nem beszélve hogy az ige fogalmát soha sem vezethetik vissza az egyre vagy az igazra. Ezt csak Magyar nyelven tehetjük meg! Ez is bizonyítéka a Magyar nyelv gyöknyelv mivoltára. Ez az anyanyelv. Angolul anya az „mother”, latinul „mater”, azaz MAGYAR.
Lássuk hogyan is szólhat még a „Kezdetben vala az Ige”, valójában csak töredékesen.
Kezdetben vala a Mozgás, és a Mozgás vala az Istennel, és Isten vala a Mozgás.
Kezdetben vala a Rezgés, és a Rezgés vala az Istennel, és Isten vala a Rezgés.
Kezdetben vala a Hang, és a Hang vala az Istennel, és Isten vala a Hang.
Vagy akár:
Kezdetben vala az Egy, és az Egy vala az Istennel, és Isten vala az Egy.
De együtt véve alkotják az EGészet: „Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge.”
Kiegészítés:
Ig-id, ide-oda, itt-ott, ilyen-olyan. Idő, ideg, idegen vagy akár idomít (amit tévesen a latin dominatio-ból származtatnak s uralkodást, uralkodót, uralmat jelent) mind mozgásra utal.
Lét-leg-logos:
Angolban a lét az being, to be. Ellenben Magyarul a lét szavunk gyöke a lé. Nem kell meghökkenni, mert a lé, leves pont ugyan az. Egy folyékony állapotot fejez ki, a folyás nem más mint mozgás. Ilyen szavak mint ló, lohol, lobban ugyancsak mozgásra utal. Ezért a lé, a lét és az él, élet is maga a mozgás. Nem is csoda hogy a tudósok vizet keresnek az űrbe újabb létformák felfedezése gyanánt. Továbbá, lé, lény, lényeg, ami angolul úgyszintén a being. Létező.
Érdekes hogy az izgat, izgatás, izgága hangcserével igaz. S eme szavak újból mozgást jelentenek. Is-ten, iz-ten, íz. Valaminek az íze (lényege), izé, hetedíziglen. Latin torzulással esszencia.
~IG
névrag, mely t. i. bizonyos határig terjedő vagy korlátok közé szorított tért, helyet, térben létező tárgyat, továbbá időt, s időben bizonyos meghatározott pontig haladó eseményt mutat ki és határoz meg, épen úgy, mint a kor rag azon időpontot, melyben valami történik, vagy a bizonyos eseménynyel kapcsolatban levő időt jelöli ki. Adriától Kárpátok-ig. Dunától Balaton-ig. Öt órafolyás-ig. Három nap-ig. (Mint kor szóval. Két órakor délután. Nap keltekor, nap nyugtakor. Ebédkor, vacsorakor). Innét valamint a kor rag, úgy valószinü, hogy az ig is eredetileg főnév volt, s annyit tett, mint: határ, czél, korlát, terjedés, de bizonyos helyre vagy időre szorítással, korlátolással. Erre mutatnak 1) a benne rejlő, s mozgást, lépést, távolodást jelentő i gyökelem, (valamint a különben vékony hangu iget); 2) az öszvehuzást, öszvekötést jelentő g betü. A g betühangnak ezen értelme van az iga szóban is. Lehető az is, hogy ig, mely régente inkább ég alakban divatozott (mint ma is ,mindég' szóban): addég eddég, estég, váltég, stb. vég főnév módosúlata, pl. Balaton-ig = Balaton-vég, diófa-ig = diófa-vég. Ebben: mind végig maig is fennáll, még pedig e szerént kettőztetve is, mint nál, ebben: nálamnál. A törökben dek (dak) v. degin v. dejin, úgy látszik degmek v. dejmek (am. érni, érinteni) igétől ered. Dsagataj nyelven: tigin, tigrü (Abuska). Rokon vele: igen, mint ,nagyon' értelmü szóban levő, s elavult melléknév ig, melyet Molnár A. szótárában ig-jó (satis bonus), ig-jól (sat bene) értelemben olvasunk, s ha a ma is közdivatű igen határozót hozzávetjük, annyit jelent, mint: bő, nagy, a meddig csak határa terjedhet, végső határaig, pl. igen hosszú, magas, széles; igen jó, rosz, szép, rút stb. Különbözik ettől az állitó igen, mely ,igyen'-ből látszik módosultnak; ennek tehát törzse: így.
Az -ig névrag nagyon kedveli a lan, len toldalékot, pl. míglen, addiglan, egyiglen, ideiglen, holtiglan, pediglen; a Tatrosi codexben: hetediglen, véreiglen, pitvariglan, harmadnapiglan, határaiglan, maiglan, eddéglen stb. A mult részesülő különösen szereti fölvenni ezen ig ragot, toldalékkal vagy a nélkül, mint csordul-t-ig, un-t-ig, él-t-ig (mind éltig), hol-t-ig, vál-t-ig, duz-t-ig stb. és: csordultiglan, éltiglen, holtiglan stb. amidőn az öszvetett tig rag közelebb jár a török dek, deg-in és csagataj tig-in ragokhoz.
IG,(1), elvont gyöke igaz, igazít, igaszság stb. származékoknak, melyek alapértelme szerint azonos a jog gyökkel, melybol jogos, jogosít, jogtalan származtak. Sínai nyelven í am. Justum, justitia.l. JOG. V. ö. JÓ.
IG, (2), elvont gyöke iga szónak és származékainak, s amennyiben eredeti magyar gyöknek is tekinthet, jelentáltalán egybekötést, egybefoglalást.
IG,(3), az állító igen szó törzse; azonosnak látszik így v. igy szóval, s ,igen am. Igyen.
IGA (ig-a) fn. tt. igát. Gyöke az egybekötést, foglalást jelentő ig, mely eredetileg igének vétetvén, ebből lett ig-ó részesülő, innen ig-a jelenti azon eszköz nevét, mely öszvefoglal valamit, különösen melybe a vonó barmokat fogják, u. m. járom, hám; honnét: igás ökör, igás ló. Így lett czik, csig, csat, pat, ragy stb. gyökökből közvetlenül: czika, csiga, csata, pata, ragya. Megegyezik vele a latin jugum, német Joch, cseh goch, ghó, perzsa ju, jugh, török jik, sínai héng és nge, szanszkrit juds, jugan, hellén xugon, xugoz, orosz igo, svéd ok, dán aag, finn ies stb. s a szanszkrit juds egyezik a latin jungo, hellén zeugw stb. szókkal, s a magyar juh, juha (a szekér elejének egyik része) stb.
IGAZ (ig-az) mn. tt. igaz-at. Gyöke a maga nemében valami jót jelentő ig, (jog, jó). 1) Am. az észtan és ismetan szabályaival, a valósággal megegyező, azok által jóvá hagyott. Igaz állítás, itélet, okoskodás. Igaz mondás. Nincs szerencséje az igaz mondáshoz. (Km.). Igaz mondás nem emberszólás. (Km.). Igaz értelem, beszéd. Igaz-e? Ez nem igaz. Egy szó sem igaz benne. Igazat megvallván.
IZGAT (iz-og-at) áth. és gyak. m. izgat-tam, ~tál, ~ott. A kedélyeket mozgásba hozza; különösen bizonyos czélra, tettre ösztönöz, ingerel; a társaságot, a népet szóval, tettel valamely új dolgok kezdésére bíztatja, lázítja, sürgeti, reávenni iparkodik. Izgatni a tétlenségben pangó hazafiakat. Izgatni a választókat. Izgatni a jobbágyokat az uraság vagy fejedelem ellen. Lázadásra izgatni a polgárokat, elpártolásra a katonákat. A nép békésen marad, ha nem izgatják. Nyilvános szónoklattal, hirlapi czikkekkel izgatni a közönséget. V. ö. BIZGAT.
ÉN (1)
régiesen EN, első személyt jelentő névmás, mely a ragozásokat nem a rendszerénti alakban látszik fölvenni. Tárgyeset: engem v. engemet; tb. mi, (erdélyiesen: mü), teljesen: mink; többes tárgyesete minket v. bennünket. Személyragozva, egy birtoku egyes alanyeset: enyém (= en-é-em), többes: miénk (= mi-é-nk), v. mienk, több birtoku egyes: enyéim és (enyémek) többes: miéink v. mieink és miénkek. E személyragos állapotban egyéb nevekhez hasonló módon szinte fölveszi a névragokat, például: enyémé, enyémnek, enyémet, enyémre, enyémről; mienké, mienkének, mienkét stb. A többi eseteket is a névragokkal és névutókkal szinte személyragok által képezi, u. m. bennem (vagy nyomatossággal: én bennem) = benn-em, így bennünk; nálam = nál-am, nálunk; belém = bele-em, belénk; rám, ránk; hozzám = hoz-já-am, hozzánk: belőlem, belőlünk; rólam, rólunk; tőlem, tőlünk; nekem, nekünk; értem, értünk; velem, velünk; alattam, alattunk; előttem, előttünk; utánam, utánnunk stb. Ezek: elé, közé, hegyé, fölé kétképen személyragoztatnak, u. m. szabályosan: elém, elénk; közé, közénk; hegyém, hegyénk; fölém, fölénk; vagy helyettök az elő, köz, hegy, föl nevek vétetvén alapul, először személyragot, azután be ragot (= ve, ugyanaz mint ho-va, to-va szókban) vesznek fel: előmbe, előnkbe; (közömbe nincs), közünkbe; hegyembe, hegyünkbe; fölembe (ritka használatú), fölünkbe. Az így személyesített névragoknak és névutóknak néha, mint érintők, nagyobb nyomatosságért elébe tétetik maga a személyes névmás is, p. o. én velem, mi velünk; én alattam, mi alattunk. Néha s különösen magam szó előtt ~n, ~ěn toldalékhangot veszen föl, még pedig kettőztetve is, ú. m. en-ěn v. en-n v. en-n-ěn, mely toldalék ugyan az ez-en, ily-en s mély hangon az-on, oly-an stb. szó an, on, en toldalékával. V. ö. ~AN, (3), és Személynévmás. Szókötési szabályaira nézve V. ö. Névmás, Személynévmás.
Közelebbi rokonságok az arab ene v. ená, héber áni v. anókhi, szanszkrit aham, török ben, dsagataj, tatár, persa men, szirjen me, finn minä stb.
Ily nevezetes és működéseiben roppant befolyású szónál (milyenek általában a személyes névmások) kétségen kivűl mindenkit érdekel valószinű eredetéről némely jelentékenyebb véleményeket hallani.
Egyik nézet például Pott kitünő nyelvbuváré azt tartja az árja nyelvekben, hogy az a hang-tól, illetőleg beszédtől vagy beszélőtől vette nevét, például az arja nyelvekben, legalább a nevező esetekben eléforduló torokhang (ego, egw, ich, góth i, szanszkrit ah-am stb.) megegyezik az ugyanezen nyelvekben hasonló hang-ban eléjövő s a beszélésre vonatkozó szókkal, pl. a szanszkritban ah (am. mond), latinban ajo, görögben hcew, tehát a felhozott névmások a beszélő személyt jelentenék (hic qui loquor). Ezekhez hasonló szó a magyarban: ige, melylyel teljesen azonos a mongol üge, sínai íng (= felel) stb. A magyarban továbbá az en s mély hangon an szórész, előtéttel igen sok szavainkban eléjön, mint cs-en-g, cs-en-dít, z-en-g, z-en-e, p-en-g, p-en-dit, sőt magában a h-an-g szóban is stb. V. ö. ÉN, (3) elvont gyök.
S (hang)
kisded alakban s, harminczadik betü a magyar ábéczében, s a mássalhangzók sorában tizenkilenczedik, kiejtve; es v. ess. Legközelebbi rokonai az sz, zs, z és cs hangok; pl. sor szer (ragozásban: szor, ször is), sekély csekély, sinór zsinór, sajog zajog stb. miről alább bővebben.
Mint gyökhang 1) Utánzott természeti suhogó hang, t. i. a sebesen haladó, mozgó vagy folyó testnek hangját utánozza, leginkább a következő gyökelemekben és származékaikban: sa, se, si, su, sü; innen sas, sáska (= sásogó); seb (celeritas), sebes, sebesség, sebbel (lobbal); siet, sudamlik, suhan, sugár, sólyom, sujt, sürög, sirűl stb., és a hangzó előtételével es-, esik; os-, oson stb., innen a folytonosságot jelentő és, is kötszók. 2) Susogással járó hangutánzók sely, selyem, mint a latin sericum, és a német Seide; a hibás nyelvüségre vonatkozó selyp, selypes, selypesség, mely t. i. sz helyett s-et hangoztat. 3) Különböző természeti hangot utánoznak e következők: sese, susa, seseg, susog; sáp, sápog, sápít; sis, siseg; serczeg, serpeg, serpenyő; sisereg, sistereg; síp, sipol, sipít; siccz; sólyom; söpör; suba, suh, suhan, suhancz, suháng, suhad, suhog; suly, sulyok; sup, supra, suprál, suprika; sus, susnya (suhogó vessző), susog, sustorog, sustorékol; sut, suttog, suttom, sutol; súg; súr, súrol; sül, süt; süvölt, süvöltyű. 4) A csúszás, csiszárlás hangja, továbbá a csúszásra alkalmas térek és testek fogalmai rejlenek ezekben: sík, sikos, sikér, sikamlik, sikamít, sikamodik, sikár, sikárol, siklik, sikkad, mintegy csúszva elvesz, eltünik, sikkaszt, csúsztatva elveszt; sima, simít, simogat, simúl, suppan; sülyed, sülyeszt; süpped, süppeszt.
TENY és TEN
elvont elavult gyökök, melyekből két rendbeli szócsalád származott. 1) Valamely szélesen elterjedő, vagy terjedékeny tárgyra vonatkoznak: tenger, nagy kiterjedésü víztömeg, és átv. ért. sokaság (de ez némelyek szerint am. temger, tömger); tenyér (de amely ismét mások szerént: terény) a kinyitott kéznek lapja; kétségtelenül ide tartozik: tenyészik, azaz a növényi vagy állati egyén ivadékok, sarjak által terjed, szaporodik, sokasodik. Szélesb ért. rokona azon te v. té, mely térbeli széledésre, távolodásra, ideoda irányzásra vonatkozik a tétova, tébolyog, tékozol, tévelyeg, tép, tér származékokban. A fennemlített gyök- és családszókban rendesen nyilt e hangzik. 2) Az állati vagy növényi életnek növésben elmaradt, épen nem gyarapodó állapotát jelentik: teng, tenget, tengődik. Rokon hangváltozattal alapfogalomban egyeznek vele: seny, honnan senyv, senyved, vagyis teste romlik, öszvemegy, soványodik; sin, honnan sindik, sindevész, sinynyed, lassankint fogy, vész, soványodik, növésben elmarad; csin, melyből csingér, sovány, száraz, aszott testü; csünik, a növésben késik, megfogy, elmecsevész. Ezekben alaphangzó részint a vékony i, részint ennek legközelebbi változata az élesebb ejtésü ě.
Egészen, azaz mindkét értelemben egyezik a hindu származéku nyelvekbeli tan, ten gyökkel, ú. m. a szanszkrit tan gyökből ered: tanvat, am. terjedő és tanus vékony, gyönge; hasonlók a latin tendo és tenuis, görög teinw, tanww és tanaoV, német: dehnen és dünn stb. V. ö. TENYÉR és TENYÉSZIK.
Szócikkek forrása: Czuczor Gergely, Fogarasi János: A magyar nyelv szótára. (1862)
Tehát Isten nem más mint mozgó tér, de ha hűek szeretnénk lenni a gyökök értelméhez akkor „rezgő tér” (terjedő rezgés). E egy-háromság így is, úgy is összefügg: mozgás, rezgés, hang. A Czuczor-Fogarasi szótárban Isten mint ős + dön, dony magyarázatot kapja. Ami ugyan csak igaz. Hozza téve csak ennyit: ősmozgó=önmozgó, ennek fejében örökmozgó, s még a sok bugyuta tudálékos tudós keresi az örök mozgót, mikor pont benne élünk, hívjuk azt Világegyetemnek, Teremtésnek vagy Természetnek. SZ hanggal az Isten ösztön, az a rezgés mely a Világmindenséggel minket összeköt. Más szóval inger, az már nem is csoda hogy maga az ING is mozgást jelent, D hanggal IND, indít, indul, indulat stb. Ezt használjuk igeképzőként is, ker-ing, der-eng, szor-ong stb. (Ajánlott olvasmány: Grandpierre Atilla – Elő Világegyetem(2012). Grandpierre Atilla előadások az Élő Világegyetmről.)
ISTEN:
Mind ezen fejtegetéseknél kevés vagy semmi figyelemmel nem valának épen magára a magyar nyelvre. A magyarban régiesen is am. a mai ős, ten pedig vagy tön, vagy dön, s mély hangon: don ismeretes képzők, mint újdon, zordon, mely csak újabb időben rövidült zord-dá, s mely képzők különösebben főneveket is alkotnak, mint ösztön (= űz-tön), hajadon, gordon stb. Ezek után itélve ősdön v. régiesen: isden vagy isten, annyit tesz mint is-tevő v. ős-tevő, öszvébbhúzva is- v. ős-tő (,tő' előtő szóban is am. tevő), és n toldalékkal (mint eleven), ős-tön, is-tön, isten; tehát jelentése: ősműködő vagy ősvaló, őslény, melynek ezek szerént akár tiszta magyarságát, akár találó jelentését, találóbbat, mint bármelyik a mondottak közől csak az elfogult tagadandja. S a magyar még különösen szereti hozzá tenni: élő
Az Világmindenséget Magyar módon még az Egy szóval, névvel illetjük, Egy Isten, Fenéseges Egy, Nagyságos Egy stb. Az egy szavunk lágyulva „ég”. Az ég nem csak az égés jelzi hanem a felettünk való eget. Angolul a tojás (mony) EGG, azaz egy. Hosszan belemenni hogy e szó megtalálható minden más európai nyelvekben és bizonyíthatóan Magyar, mert a GY hang csak a Magyarban található meg. Tovább lágyulva N, one, ein, uno. Számos szavunk van mely az eggyel kezdődik vagy az egyet magában tartalmazza, például egyveleg, ami egy vel egy. De maradjunk csak a saját témakörünknél, ige-igen-igaz. A Teremtésben nincs hazugság, hamisság, ez az ember félrevezetésére kitalált félremagyarázás. Ahogy nincs se jó és rossz, hiszen minden az adott helyzettől függ és személytől. Ahány ház, annyi szokás. Példaképp vegyük maga a Napot, ha süt jó, ha megéget, netán napszúrást kapunk, rossz. Akkor most rossz-e vagy jó? A fagylalt, de jó a rekkenőben, de a túl soktól megfájdulhat torkunk, megbetegedhetünk. Jó vagy rossz? Attól függ. Mindennek van határa, s mindent csak mértékkel szabad cselekedni. De olyan még nem fordult elő hogy turpisságból a cseresznye alma ízű lett volna, vagy a körte szilva ízű. Mert ő most úgy „önmegvalósító”. Télen még nem fordult elő hogy rekkenő legyen, s még soha sem hullt hó nyáron. Ha mégis, akkor az még nagyon rég lehetett, mikor még évszakok sem voltak, de amióta ilyen a világ, mindig így volt és így lesz.
Tehát csak igazság van, csak az Egy van, az egyetlen egy. Jézus is azt mondta:
„Én vagyok az út, az igazság és az élet.” (János 14:6)
Fény nélkül nincs élet, igazság nélkül csak tévelyeg az ember.
"Én vagyok a világ világossága" (János 8:12)
"Én vagyok a feltámadás és az élet" (János 11:25)
Aki a sorok köze tud olvasni, rájöhet hogy itt a fény és a Nap megszemélyesítéséről esik szó. De hogy is kezdődik az egész?
“Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge.” (Janos 1:1)
Szerencsésnek erezhetjük magunkat hogy ilyen terebélyes és gazdag nyelvel lettünk megáldva, mások sokkal kevesebbet észlelnek a Teremtésből nyelvük hiányosságai miatt. Vegyük az angolt például:
“In the beginning was the Word, and the Word was with God, and the Word was God.”
Itt már nem ige van, hanem szó, ez a görög logos-ból ered.
logos (n.): 1580s, Logos, "the divine Word, second person of the Christian Trinity," from Greek logos "word, speech, discourse," also "reason," from PIE root *leg- "to collect" (with derivatives meaning "to speak," on notion of "to pick out words;" see lecture (n.)); used by Neo-Platonists in various metaphysical and theological senses and picked up by New Testament writers. (Online Etymological Dictionary)
(http://www.etymonline.com/index.php?search=logos&searchmode=phrase)
Boncolgassuk ezt csak tovább: leg, mint legelő, ami eredetileg elégelő (Czuczor-Fogarasi). Legjobb, legszebb, legügyesebb stb. Angolul a láb az „leg”, összekötés. Latin nyelvekben az olvasás „legere”. Innét angolul a „religion” szó is, ami „relegare”, újrakötés, visszakötés, kapcsolás.(legare-kötni,kapcsolni) Vagy akár a ligatúra a rovásban, csokorrovás.(összekötés, összekapcsolt rovás jelek) De maga a logika, logikus is. Mit akkor kiáltunk fel ha valamit összekötünk, összeáll elménkben s az logikus. Visszatérve a leg-hez, a lábhoz, úgyszintén az igéhez ami cselekedetet jelent. Az IG gyök mozgást jelent. Pl: iga. Ha a G lágyul J-re vált, így lesz IJ. De az „így” és „úgy” szavak is tevékenységet jelölnek. Németből angolba folyton lágyulnak a kemény hangok (G,K,H) J-re. Auge - eye, Ich - I (ami „áj”), sagen - say stb. A Magyarban is: gyössz - jössz, gyerek - jerek vagy fehér - fejér.
Valójában lehet a logos, azaz a leg szavunk nem más mint az egy szó L hanggal való kitoldassa. (csónak - csolnak, csók - csolk, ócsó - olcso) Evvel jelezve a tökéletességet. Legjobb, legnagyobb, legszebb. Mind azt az egyet jelöli amely jobb, nagyobb s szebb a többi hasonló minőség közül. S mivel az elemek közti kapcsolódás adja ki az egészet, valószínűleg ebből fakadhatott az a logika mely ezt fejezi ki a „legare” fogalmával, azaz a tökéletesség, a teljes, az egész felé való törekvés. Az ami logikus a sokaságnak egy végeredménye. Gondoljunk csak a lánc szavunkra, ha elhagyjuk az N-t akkor maris lác, lac s c->k átalakulással lak, lok, majd tovább alakul k->g log. Példák az N hang használatára. Ilyet - ilyent, kopács - kopáncs, kalapál - kalinpál vagy suhog - suhong, tátog - tátong, melegít - melengít s akár zug – zeng. (ami angolul song!)
Sajnos már az új keletű csorbult nyelvekben ezt a logikai kapcsolatot nem lehet levezetni, így a logos értelme egy egyezményes, szótár jelentés: szó. Arról már nem beszélve hogy az ige fogalmát soha sem vezethetik vissza az egyre vagy az igazra. Ezt csak Magyar nyelven tehetjük meg! Ez is bizonyítéka a Magyar nyelv gyöknyelv mivoltára. Ez az anyanyelv. Angolul anya az „mother”, latinul „mater”, azaz MAGYAR.
Lássuk hogyan is szólhat még a „Kezdetben vala az Ige”, valójában csak töredékesen.
Kezdetben vala a Mozgás, és a Mozgás vala az Istennel, és Isten vala a Mozgás.
Kezdetben vala a Rezgés, és a Rezgés vala az Istennel, és Isten vala a Rezgés.
Kezdetben vala a Hang, és a Hang vala az Istennel, és Isten vala a Hang.
Vagy akár:
Kezdetben vala az Egy, és az Egy vala az Istennel, és Isten vala az Egy.
De együtt véve alkotják az EGészet: „Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge.”
Kiegészítés:
Ig-id, ide-oda, itt-ott, ilyen-olyan. Idő, ideg, idegen vagy akár idomít (amit tévesen a latin dominatio-ból származtatnak s uralkodást, uralkodót, uralmat jelent) mind mozgásra utal.
Lét-leg-logos:
Angolban a lét az being, to be. Ellenben Magyarul a lét szavunk gyöke a lé. Nem kell meghökkenni, mert a lé, leves pont ugyan az. Egy folyékony állapotot fejez ki, a folyás nem más mint mozgás. Ilyen szavak mint ló, lohol, lobban ugyancsak mozgásra utal. Ezért a lé, a lét és az él, élet is maga a mozgás. Nem is csoda hogy a tudósok vizet keresnek az űrbe újabb létformák felfedezése gyanánt. Továbbá, lé, lény, lényeg, ami angolul úgyszintén a being. Létező.
Érdekes hogy az izgat, izgatás, izgága hangcserével igaz. S eme szavak újból mozgást jelentenek. Is-ten, iz-ten, íz. Valaminek az íze (lényege), izé, hetedíziglen. Latin torzulással esszencia.
~IG
névrag, mely t. i. bizonyos határig terjedő vagy korlátok közé szorított tért, helyet, térben létező tárgyat, továbbá időt, s időben bizonyos meghatározott pontig haladó eseményt mutat ki és határoz meg, épen úgy, mint a kor rag azon időpontot, melyben valami történik, vagy a bizonyos eseménynyel kapcsolatban levő időt jelöli ki. Adriától Kárpátok-ig. Dunától Balaton-ig. Öt órafolyás-ig. Három nap-ig. (Mint kor szóval. Két órakor délután. Nap keltekor, nap nyugtakor. Ebédkor, vacsorakor). Innét valamint a kor rag, úgy valószinü, hogy az ig is eredetileg főnév volt, s annyit tett, mint: határ, czél, korlát, terjedés, de bizonyos helyre vagy időre szorítással, korlátolással. Erre mutatnak 1) a benne rejlő, s mozgást, lépést, távolodást jelentő i gyökelem, (valamint a különben vékony hangu iget); 2) az öszvehuzást, öszvekötést jelentő g betü. A g betühangnak ezen értelme van az iga szóban is. Lehető az is, hogy ig, mely régente inkább ég alakban divatozott (mint ma is ,mindég' szóban): addég eddég, estég, váltég, stb. vég főnév módosúlata, pl. Balaton-ig = Balaton-vég, diófa-ig = diófa-vég. Ebben: mind végig maig is fennáll, még pedig e szerént kettőztetve is, mint nál, ebben: nálamnál. A törökben dek (dak) v. degin v. dejin, úgy látszik degmek v. dejmek (am. érni, érinteni) igétől ered. Dsagataj nyelven: tigin, tigrü (Abuska). Rokon vele: igen, mint ,nagyon' értelmü szóban levő, s elavult melléknév ig, melyet Molnár A. szótárában ig-jó (satis bonus), ig-jól (sat bene) értelemben olvasunk, s ha a ma is közdivatű igen határozót hozzávetjük, annyit jelent, mint: bő, nagy, a meddig csak határa terjedhet, végső határaig, pl. igen hosszú, magas, széles; igen jó, rosz, szép, rút stb. Különbözik ettől az állitó igen, mely ,igyen'-ből látszik módosultnak; ennek tehát törzse: így.
Az -ig névrag nagyon kedveli a lan, len toldalékot, pl. míglen, addiglan, egyiglen, ideiglen, holtiglan, pediglen; a Tatrosi codexben: hetediglen, véreiglen, pitvariglan, harmadnapiglan, határaiglan, maiglan, eddéglen stb. A mult részesülő különösen szereti fölvenni ezen ig ragot, toldalékkal vagy a nélkül, mint csordul-t-ig, un-t-ig, él-t-ig (mind éltig), hol-t-ig, vál-t-ig, duz-t-ig stb. és: csordultiglan, éltiglen, holtiglan stb. amidőn az öszvetett tig rag közelebb jár a török dek, deg-in és csagataj tig-in ragokhoz.
IG,(1), elvont gyöke igaz, igazít, igaszság stb. származékoknak, melyek alapértelme szerint azonos a jog gyökkel, melybol jogos, jogosít, jogtalan származtak. Sínai nyelven í am. Justum, justitia.l. JOG. V. ö. JÓ.
IG, (2), elvont gyöke iga szónak és származékainak, s amennyiben eredeti magyar gyöknek is tekinthet, jelentáltalán egybekötést, egybefoglalást.
IG,(3), az állító igen szó törzse; azonosnak látszik így v. igy szóval, s ,igen am. Igyen.
IGA (ig-a) fn. tt. igát. Gyöke az egybekötést, foglalást jelentő ig, mely eredetileg igének vétetvén, ebből lett ig-ó részesülő, innen ig-a jelenti azon eszköz nevét, mely öszvefoglal valamit, különösen melybe a vonó barmokat fogják, u. m. járom, hám; honnét: igás ökör, igás ló. Így lett czik, csig, csat, pat, ragy stb. gyökökből közvetlenül: czika, csiga, csata, pata, ragya. Megegyezik vele a latin jugum, német Joch, cseh goch, ghó, perzsa ju, jugh, török jik, sínai héng és nge, szanszkrit juds, jugan, hellén xugon, xugoz, orosz igo, svéd ok, dán aag, finn ies stb. s a szanszkrit juds egyezik a latin jungo, hellén zeugw stb. szókkal, s a magyar juh, juha (a szekér elejének egyik része) stb.
IGAZ (ig-az) mn. tt. igaz-at. Gyöke a maga nemében valami jót jelentő ig, (jog, jó). 1) Am. az észtan és ismetan szabályaival, a valósággal megegyező, azok által jóvá hagyott. Igaz állítás, itélet, okoskodás. Igaz mondás. Nincs szerencséje az igaz mondáshoz. (Km.). Igaz mondás nem emberszólás. (Km.). Igaz értelem, beszéd. Igaz-e? Ez nem igaz. Egy szó sem igaz benne. Igazat megvallván.
IZGAT (iz-og-at) áth. és gyak. m. izgat-tam, ~tál, ~ott. A kedélyeket mozgásba hozza; különösen bizonyos czélra, tettre ösztönöz, ingerel; a társaságot, a népet szóval, tettel valamely új dolgok kezdésére bíztatja, lázítja, sürgeti, reávenni iparkodik. Izgatni a tétlenségben pangó hazafiakat. Izgatni a választókat. Izgatni a jobbágyokat az uraság vagy fejedelem ellen. Lázadásra izgatni a polgárokat, elpártolásra a katonákat. A nép békésen marad, ha nem izgatják. Nyilvános szónoklattal, hirlapi czikkekkel izgatni a közönséget. V. ö. BIZGAT.
ÉN (1)
régiesen EN, első személyt jelentő névmás, mely a ragozásokat nem a rendszerénti alakban látszik fölvenni. Tárgyeset: engem v. engemet; tb. mi, (erdélyiesen: mü), teljesen: mink; többes tárgyesete minket v. bennünket. Személyragozva, egy birtoku egyes alanyeset: enyém (= en-é-em), többes: miénk (= mi-é-nk), v. mienk, több birtoku egyes: enyéim és (enyémek) többes: miéink v. mieink és miénkek. E személyragos állapotban egyéb nevekhez hasonló módon szinte fölveszi a névragokat, például: enyémé, enyémnek, enyémet, enyémre, enyémről; mienké, mienkének, mienkét stb. A többi eseteket is a névragokkal és névutókkal szinte személyragok által képezi, u. m. bennem (vagy nyomatossággal: én bennem) = benn-em, így bennünk; nálam = nál-am, nálunk; belém = bele-em, belénk; rám, ránk; hozzám = hoz-já-am, hozzánk: belőlem, belőlünk; rólam, rólunk; tőlem, tőlünk; nekem, nekünk; értem, értünk; velem, velünk; alattam, alattunk; előttem, előttünk; utánam, utánnunk stb. Ezek: elé, közé, hegyé, fölé kétképen személyragoztatnak, u. m. szabályosan: elém, elénk; közé, közénk; hegyém, hegyénk; fölém, fölénk; vagy helyettök az elő, köz, hegy, föl nevek vétetvén alapul, először személyragot, azután be ragot (= ve, ugyanaz mint ho-va, to-va szókban) vesznek fel: előmbe, előnkbe; (közömbe nincs), közünkbe; hegyembe, hegyünkbe; fölembe (ritka használatú), fölünkbe. Az így személyesített névragoknak és névutóknak néha, mint érintők, nagyobb nyomatosságért elébe tétetik maga a személyes névmás is, p. o. én velem, mi velünk; én alattam, mi alattunk. Néha s különösen magam szó előtt ~n, ~ěn toldalékhangot veszen föl, még pedig kettőztetve is, ú. m. en-ěn v. en-n v. en-n-ěn, mely toldalék ugyan az ez-en, ily-en s mély hangon az-on, oly-an stb. szó an, on, en toldalékával. V. ö. ~AN, (3), és Személynévmás. Szókötési szabályaira nézve V. ö. Névmás, Személynévmás.
Közelebbi rokonságok az arab ene v. ená, héber áni v. anókhi, szanszkrit aham, török ben, dsagataj, tatár, persa men, szirjen me, finn minä stb.
Ily nevezetes és működéseiben roppant befolyású szónál (milyenek általában a személyes névmások) kétségen kivűl mindenkit érdekel valószinű eredetéről némely jelentékenyebb véleményeket hallani.
Egyik nézet például Pott kitünő nyelvbuváré azt tartja az árja nyelvekben, hogy az a hang-tól, illetőleg beszédtől vagy beszélőtől vette nevét, például az arja nyelvekben, legalább a nevező esetekben eléforduló torokhang (ego, egw, ich, góth i, szanszkrit ah-am stb.) megegyezik az ugyanezen nyelvekben hasonló hang-ban eléjövő s a beszélésre vonatkozó szókkal, pl. a szanszkritban ah (am. mond), latinban ajo, görögben hcew, tehát a felhozott névmások a beszélő személyt jelentenék (hic qui loquor). Ezekhez hasonló szó a magyarban: ige, melylyel teljesen azonos a mongol üge, sínai íng (= felel) stb. A magyarban továbbá az en s mély hangon an szórész, előtéttel igen sok szavainkban eléjön, mint cs-en-g, cs-en-dít, z-en-g, z-en-e, p-en-g, p-en-dit, sőt magában a h-an-g szóban is stb. V. ö. ÉN, (3) elvont gyök.
S (hang)
kisded alakban s, harminczadik betü a magyar ábéczében, s a mássalhangzók sorában tizenkilenczedik, kiejtve; es v. ess. Legközelebbi rokonai az sz, zs, z és cs hangok; pl. sor szer (ragozásban: szor, ször is), sekély csekély, sinór zsinór, sajog zajog stb. miről alább bővebben.
Mint gyökhang 1) Utánzott természeti suhogó hang, t. i. a sebesen haladó, mozgó vagy folyó testnek hangját utánozza, leginkább a következő gyökelemekben és származékaikban: sa, se, si, su, sü; innen sas, sáska (= sásogó); seb (celeritas), sebes, sebesség, sebbel (lobbal); siet, sudamlik, suhan, sugár, sólyom, sujt, sürög, sirűl stb., és a hangzó előtételével es-, esik; os-, oson stb., innen a folytonosságot jelentő és, is kötszók. 2) Susogással járó hangutánzók sely, selyem, mint a latin sericum, és a német Seide; a hibás nyelvüségre vonatkozó selyp, selypes, selypesség, mely t. i. sz helyett s-et hangoztat. 3) Különböző természeti hangot utánoznak e következők: sese, susa, seseg, susog; sáp, sápog, sápít; sis, siseg; serczeg, serpeg, serpenyő; sisereg, sistereg; síp, sipol, sipít; siccz; sólyom; söpör; suba, suh, suhan, suhancz, suháng, suhad, suhog; suly, sulyok; sup, supra, suprál, suprika; sus, susnya (suhogó vessző), susog, sustorog, sustorékol; sut, suttog, suttom, sutol; súg; súr, súrol; sül, süt; süvölt, süvöltyű. 4) A csúszás, csiszárlás hangja, továbbá a csúszásra alkalmas térek és testek fogalmai rejlenek ezekben: sík, sikos, sikér, sikamlik, sikamít, sikamodik, sikár, sikárol, siklik, sikkad, mintegy csúszva elvesz, eltünik, sikkaszt, csúsztatva elveszt; sima, simít, simogat, simúl, suppan; sülyed, sülyeszt; süpped, süppeszt.
TENY és TEN
elvont elavult gyökök, melyekből két rendbeli szócsalád származott. 1) Valamely szélesen elterjedő, vagy terjedékeny tárgyra vonatkoznak: tenger, nagy kiterjedésü víztömeg, és átv. ért. sokaság (de ez némelyek szerint am. temger, tömger); tenyér (de amely ismét mások szerént: terény) a kinyitott kéznek lapja; kétségtelenül ide tartozik: tenyészik, azaz a növényi vagy állati egyén ivadékok, sarjak által terjed, szaporodik, sokasodik. Szélesb ért. rokona azon te v. té, mely térbeli széledésre, távolodásra, ideoda irányzásra vonatkozik a tétova, tébolyog, tékozol, tévelyeg, tép, tér származékokban. A fennemlített gyök- és családszókban rendesen nyilt e hangzik. 2) Az állati vagy növényi életnek növésben elmaradt, épen nem gyarapodó állapotát jelentik: teng, tenget, tengődik. Rokon hangváltozattal alapfogalomban egyeznek vele: seny, honnan senyv, senyved, vagyis teste romlik, öszvemegy, soványodik; sin, honnan sindik, sindevész, sinynyed, lassankint fogy, vész, soványodik, növésben elmarad; csin, melyből csingér, sovány, száraz, aszott testü; csünik, a növésben késik, megfogy, elmecsevész. Ezekben alaphangzó részint a vékony i, részint ennek legközelebbi változata az élesebb ejtésü ě.
Egészen, azaz mindkét értelemben egyezik a hindu származéku nyelvekbeli tan, ten gyökkel, ú. m. a szanszkrit tan gyökből ered: tanvat, am. terjedő és tanus vékony, gyönge; hasonlók a latin tendo és tenuis, görög teinw, tanww és tanaoV, német: dehnen és dünn stb. V. ö. TENYÉR és TENYÉSZIK.
Szócikkek forrása: Czuczor Gergely, Fogarasi János: A magyar nyelv szótára. (1862)