Miért nem lehet a Magyar Magyar? Miért kell utálnia magát? S miért volt egy önpusztító folyamatba belekényszerítve? Miért kell kicsinek éreznie magát? Meg barbárnak? S műveletlennek?
Lassunk néhány példát a nyelvészetből:
Lassunk néhány példát a nyelvészetből:
Ne felejtsük el hogy mi magyarok még így is szoktuk mondani: e szekér, e gyerek, e játék vagy eme asztal, eme szék, eme helyzet stb. stb,
Egy – a “gy” hang lágyítva “n” orrhanggá változik, s így az egyből Én lesz. Mint Én, te, ő stb. Az EGY a Mindenséget kifejező, míg az Én az EgyÉn-et fejezi ki. A magyar nyelvben nincsen szavunk a 0-ra, ez vagy nulla vagy zéró. Az egyik latin a másik arab. Mindkettőjük a semmit fejezi ki. Ez is már az EGY-ségnek a szétbontása, az ember egységes világlátásának rombolása volt a 0 bevezetése. Minden az Egyből lett. A régi magyar nyelvben az Egy a Teremtő Istent jelentette. Az Egyet. A Végtelen Egyet. Újból az egységes világképnek a szemlélete. Innen az egyház szavunk is, ami azt jelenti hogy Isten Háza.
Tudni illik hogy a semmi szavunk jelentése: sem valami. Csak össze lett húzva, tömörítve. A senki az – sem valaki. A sem pedig az: se nem. Mint se nem az, se nem ez. Amit így is lehet: sem ez, sem az. A semmiből nem lehet valami. Csak az EGYből lehet valami.
Hogyha erőltetettnek tűnik mind ez, akkor némi magyarázat kívánkozik. Ugyanis senki sem akarja görcsösen és mindenáron azt bizonyítgatni hogy a magyarból vették át a többi népek nyelveiket, az Ibériai félszigettől Indiáig. Csak fel kéne figyelni hogy minket mindig valamilyen jelentéktelen, semmirevalónak tüntetnek fel és ilyen osztályba is sepernek be minket. Holott, legalább egyenrangúként kéne kezelni a magyarságot s a magyar nyelvet. Csak itt van a kutya elásva, s jön a csiki-csuki játék. Mert ha valaki el kezdi kutatni a magyar nyelvet talán még meglátja a hasonlóságokat, amelyek jóval többek és színesebbek mint amit itt láthattunk amelyek nyilvánvalóan csak szemléltetés miatt lettek bemutatva. S ha kutatják akkor majd lehet egyeseknek tantuszok fognak leesni hogy még van egy nyelv amely tán még összekötheti keresztbe-kasul egész Eurázsia összes népének műveltséget és nyelvét. Hiszen elképzelhetetlen hogyan vehette át egy hindi vagy gudzsáráti a latinból vagy szlávból szavait. Csak nem ott is “barbár” hunok császkáltak unalomból? Itt annak bemutatására van kísérlet téve hogy minket mindig kevesebbnek kell bemutatni mint ami. A klasszikus az a szláv jövevény szavak, na meg a germán, s latin, s minden más. Lássuk csak e két táblázat alapján mit tudunk ebből kiböngészni. Magyarán, mit tud a magyar? Ki tudja ejteni azt hogy "dosz" (dos)? Azt kitudja ejteni hogy "dvá" (dwa)? Hát azt hogy "cváj" (zwei)? Netán nehezére esne a magyarnak a más germán kiejtések mint "tó" (dán) vagy "tvó" (svéd)? Un? Unó? Edin? Odin? Megbicsaklik a nyelvünk? Hát nem. Ugye milyen szomorú? Nem jó. Így nem lehetünk alacsonyabb rendűek. Azt a kutya fáját! Pedig mi azt szeressük! Azért is akaratosságból és makacsságból átvettük más szavait. Még akkor is ha kitudtuk őket helyesen ejteni. S csináltunk belőle kiejthetetlen szavakat, (mármint többségük számára) mint például EGY és KETTŐ.
Ne feledjük, az “indoeurópai” gondolkodás fonák. Ők fordítva látják a világot. Lássuk hány Európai nyelv tudja nyelvebén a GY hangot magának mondani? Csak netán D-re fogják cserélni? Vagy talán el is hagyják s kiegészítik az N orrhanggal a hiányosságot? Amely amolyan segédhangként teszi mindig dolgát. Pont mint bátyja, az M. Érdekes a legközelebbi pont ama nép akit mi nem nagyon kedvelünk egyes okok miatt, a francia. Azok is úgy latinok ahogy a jeges medve. Náluk aztán hemzsegnek a “magyar” hangok. Csak nem kelta ivadékoknak tetszenek lenni? Többek közt.
Most hagyjuk a mókát. A magyar ember észhez kell térjen! Csak hogy egyesek kisebbségi komplexitásaikból fakadt felsőbbrendűségük (érthető?) mindig elnyomja. A magyarnak nem szabad saját maga lennie, vagy büszke múltjára mert az szentségtörés. Ezen kéne elmélkedjen a magyar ember hogy ez miért van így. S ha számba veszi a fonák “indoeurópai” gondolkodást, akkor már fény is derül mind erre. Egy kicsit, sőt, jóval tágabb látókört kéne magának tágítson. Olyanokat is észre kéne vegyen hogy a nekünk ellenségesként bemutatott szláv népek hagyományaik, népzenéjük nem is állnak messze a mieinktől. (Lengyel, Horvát, Bolgár) Itt sem átvételről van szó, hanem mindannyi közös gyökről fakad. Az oszd meg és uralkodj pedig pihenés nélkül dolgozik. Olyat is észlelnie kéne hogy azok akik pedig minket nagyon szeretni akarnának, ők valójában az ellenVelünk. Azok akik lopásról beszelnek folyton, mert pont ők azok akik mást nem is tudnak. Hiszen a tolvaj kiált tolvajt.
Persze a nyelv az csak egy közvetítő eszköz, s manapság teljes szótárnyi nyelveket lehet gyártani egy hétvégén. Régebben nehezebb volt azoknak akik például ellatinosították Európát, ami csak egy kis csücske Eurázsiának. Gyakorlatilag egy kulturális genocídium kellős közepén vagyunk. Egy magyartalanító folyamat csúcsán. S ennek legnagyobb ellenfele maga a magyar nyelv. Ezért is a TÉVéből a magyartalan nyelvezet hangzik. A sok szappanoperából, szórakoztató műsorból és szinkronos filmből, a teljesen magyartalan nyelvjárás zápora zuhan az ember fülére. Ez nem is meglepő, a nyelv adja a gondolkodást, a szemléltetést. Evvel MAGYARÁZZUK meg körül vevő világunkat és az életben lezajló eseményeket. Ha ezt megfúrják, akkor a szellemiségünk és gondolkodásunk is oda lesz. Ebben a helyzetben vannak Európa népei, akik teljesen robot nyelveket beszélnek. A teljes szellemi kiszolgáltatottságnak rabjai. S ez mind azért mert nyelveik már szervetlenek. Az egyes szláv népeknél kettős az esély, vagy már, vagy még csak az egyik lábukkal vannak a sírba. Ilyenek a Lengyelek, Horvátok, Bolgárok. Érdemes kutakodni népműveltségük iránt mert egyből nyilván valóvá válik az együvé tartozás.
A másik a népmeséink és jelképeink.A népmeséink azok amelyek jelképeivel áthidalják a jelenben élő embert a Világmindenség működésével.
— >>> A népmese igazságáról – Grandpierre Atilla.
A jelképeinkről csak annyit hogy itt vannak az orrunk előtt, éppen hogy ki nem szúrjak szemünket. Mert mi csak „átvenni” tudunk. Holott, egész idő alatt szemeink előtt öreganyánk horgolásától a párnákon keresztül egészen a díszített népviseletig. Nem is beszelve a tányérokról, sótartókról és egyéb tárgyakról. Minden természetesen csak „indoeuropai” lehet.
Ne feledjük, az “indoeurópai” gondolkodás fonák. Ők fordítva látják a világot. Lássuk hány Európai nyelv tudja nyelvebén a GY hangot magának mondani? Csak netán D-re fogják cserélni? Vagy talán el is hagyják s kiegészítik az N orrhanggal a hiányosságot? Amely amolyan segédhangként teszi mindig dolgát. Pont mint bátyja, az M. Érdekes a legközelebbi pont ama nép akit mi nem nagyon kedvelünk egyes okok miatt, a francia. Azok is úgy latinok ahogy a jeges medve. Náluk aztán hemzsegnek a “magyar” hangok. Csak nem kelta ivadékoknak tetszenek lenni? Többek közt.
Most hagyjuk a mókát. A magyar ember észhez kell térjen! Csak hogy egyesek kisebbségi komplexitásaikból fakadt felsőbbrendűségük (érthető?) mindig elnyomja. A magyarnak nem szabad saját maga lennie, vagy büszke múltjára mert az szentségtörés. Ezen kéne elmélkedjen a magyar ember hogy ez miért van így. S ha számba veszi a fonák “indoeurópai” gondolkodást, akkor már fény is derül mind erre. Egy kicsit, sőt, jóval tágabb látókört kéne magának tágítson. Olyanokat is észre kéne vegyen hogy a nekünk ellenségesként bemutatott szláv népek hagyományaik, népzenéjük nem is állnak messze a mieinktől. (Lengyel, Horvát, Bolgár) Itt sem átvételről van szó, hanem mindannyi közös gyökről fakad. Az oszd meg és uralkodj pedig pihenés nélkül dolgozik. Olyat is észlelnie kéne hogy azok akik pedig minket nagyon szeretni akarnának, ők valójában az ellenVelünk. Azok akik lopásról beszelnek folyton, mert pont ők azok akik mást nem is tudnak. Hiszen a tolvaj kiált tolvajt.
Persze a nyelv az csak egy közvetítő eszköz, s manapság teljes szótárnyi nyelveket lehet gyártani egy hétvégén. Régebben nehezebb volt azoknak akik például ellatinosították Európát, ami csak egy kis csücske Eurázsiának. Gyakorlatilag egy kulturális genocídium kellős közepén vagyunk. Egy magyartalanító folyamat csúcsán. S ennek legnagyobb ellenfele maga a magyar nyelv. Ezért is a TÉVéből a magyartalan nyelvezet hangzik. A sok szappanoperából, szórakoztató műsorból és szinkronos filmből, a teljesen magyartalan nyelvjárás zápora zuhan az ember fülére. Ez nem is meglepő, a nyelv adja a gondolkodást, a szemléltetést. Evvel MAGYARÁZZUK meg körül vevő világunkat és az életben lezajló eseményeket. Ha ezt megfúrják, akkor a szellemiségünk és gondolkodásunk is oda lesz. Ebben a helyzetben vannak Európa népei, akik teljesen robot nyelveket beszélnek. A teljes szellemi kiszolgáltatottságnak rabjai. S ez mind azért mert nyelveik már szervetlenek. Az egyes szláv népeknél kettős az esély, vagy már, vagy még csak az egyik lábukkal vannak a sírba. Ilyenek a Lengyelek, Horvátok, Bolgárok. Érdemes kutakodni népműveltségük iránt mert egyből nyilván valóvá válik az együvé tartozás.
A másik a népmeséink és jelképeink.A népmeséink azok amelyek jelképeivel áthidalják a jelenben élő embert a Világmindenség működésével.
— >>> A népmese igazságáról – Grandpierre Atilla.
A jelképeinkről csak annyit hogy itt vannak az orrunk előtt, éppen hogy ki nem szúrjak szemünket. Mert mi csak „átvenni” tudunk. Holott, egész idő alatt szemeink előtt öreganyánk horgolásától a párnákon keresztül egészen a díszített népviseletig. Nem is beszelve a tányérokról, sótartókról és egyéb tárgyakról. Minden természetesen csak „indoeuropai” lehet.
Vajon honnan is eredhet a szív mintája?
Vissza utalva az első részre, ahol vázolva volt az „indoeurópai” nyelvekben hiányos Isten neve, itt is egy turpisságot észlelhetünk. Ugyebár a hivatalos “szöveg” az hogy nyugatról lettünk kereszténnyé faragva mi „barbár” „pogányok”. Csak fel merül akkor egy kérdés, milyen kereszténység volt az amiben nem tudják Istent néven nevezni? Csak nem fordítva volt művelt nyugati testvéreink? A Hunok keresztények voltak. Annak idejében Róma volt az Antikrisztus. Úgyhogy az egész vita lényegtelen. Érdekes az is hogy csak a nyugati szemléletben vagyunk semmirevaló „barbárok”. Keleten nagy tisztelete van a magyar névnek. Ezt tudjuk az arra jártak magyaroktól. Úgyhogy itt megint valami zűr van a képben. Csak ha nem ők is mind olyan „barbárok” mind mi. De inkább ilyen „barbár” mint olyan „művelt” nyugati, aki egész földrészeket irt ki.
Végezetül még az hogy a gonosz mindig jónak álcázza magát. Az a legnagyobb gonosz ebben a világban aki nagyon-nagyon, de nagyon kedves. A gonosz az mindig jót akar tenni, túlságosan sok jót és erőszakosan. Átvezeti az öreganyót az utcán akkor is ha nem akar átmenni. A magyarság szellemi felemelkedéséhez ezt a nagyon fontos jellemvonást is fel kell ismernie. Persze ez is benne van népmeséinkben, de nem vesszük észre mivel egész életünkben azt hallottuk hogy azok altató és szórakoztató szándékkal lettek megalkotva. Nem is hiába tették ezt. A néphagyomány az az elődök kollektív emlékezete és élettapasztalata. Akinek ilyen nincs, az látszik is a viselkedésén.
Itt van egy népmese a ferde, fonák “indoeurópai” gondolkodásról, legyen ez példa.
A pogány szó az angol értelmező szótár szerint: Latin paganus “pagan,” in classical Latin “villager, rustic; civilian, non-combatant” noun use of adjective meaning “of the country, of a village,” from pagus “country people; province, rural district,” originally “district limited by markers,”
A barbár szó az angol értelmező szótár szerint: Greek barbaroi (n.) meant “all that are not Greek,” but especially the Medes and Persians. Originally not entirely pejorative, its sense darkened after the Persian wars. The Romans (technically themselves barbaroi) took up the word and applied it to tribes or nations which had no Greek or Roman accomplishments.
A barbár szó az angol értelmező szótár szerint: Greek barbaroi (n.) meant “all that are not Greek,” but especially the Medes and Persians. Originally not entirely pejorative, its sense darkened after the Persian wars. The Romans (technically themselves barbaroi) took up the word and applied it to tribes or nations which had no Greek or Roman accomplishments.
A zene ősnyelve – Juhász Zoltán
AJÁNLOTT VIDEÓK:
Világnak királya: Atilla
Darai Lajos – Kárpát-medencei azonosságunk
dr. Cser Ferenc: A magyar ábrázoló művészet történelmi vonatkozásai
MAGYARSÁGISMERET ALAPJAI
TAMANA
Pap Gábor – Mani püspök és hagyatéka a Manicheizmus 01
Pap Gábor – Mani püspök és hagyatéka a Manicheizmus 02
Pap Gábor – Bűn és bűnhődés magyar módra 01
Pap Gábor – Bűn és bűnhődés magyar módra 02
Grandpierre Atilla – A magyarság eredete
Grandpierre Atilla – Atilla király és tettei
Grandpierre Atilla – A Kárpát-medence hamisított történelme
AJÁNLOTT VIDEÓCSOKROK:
Magyar népmesék
MAGYAROK ŐSTÖRTÉNETE
AZ ŐSNYELV