„És vetteték a nagy sárkány, ama régi kígyó, a ki neveztetik ördögnek és a Sátánnak, ki mind az egész föld kerekségét elhiteti, vetteték a földre,
és az ő angyalai is ő vele levettetének.”
~Jelenések könyve 12:9
"Jaj a föld és a tenger lakosainak; mert leszállott az ördög ti hozzátok, nagy haraggal teljes, úgymint a ki tudja, hogy kevés ideje van."
~ Jelenések könyve 12:12
Manapság nagyon elterjedett az ezotéria, a meditáció, a különféle „ébresztő” tanfolyam. Csakhogy ez sem más mint egy álca, útvesztő. Az ezoterikus előadóktól sokszor lehet hallani az ember ego nem létéről, az individuum az csak egy káprázat. Az én nem lehet egy káprázat, az én a Világmindenség része, a Világmindenség sem egy káprázat, mert akkor annak hívnának. A valóság nem egy hologram, hanem valós, másképpen káprázatnak hívnánk. Nem élhetünk egy hologramban, de ez mit sem számít, a sok biorobotnak ez jól szól, meg sem értik mit hallanak csak öklendezik, mert valami nagy agytröszt rukkolt elő vele állítólag. Természetesen mindig mindent úgy állít elő egy jó hazug hogy kibúvója maradjon. A vallás is ilyen, mindent kilehet magyarázni ezer féle képen, a fő az hogy ellentétet szítson.
Az manapság elterjedt ezotéria legtöbbje csak habduma, igazából ilyen nincs is. Ez is egy hamisság, talán még áltudománynak sem lehet nevezni, mint mondjuk a pszichológiát. Ennek csúcsa a New Age mozgalom, mintha valami újraélesztett komcsi eszme lenne. Mindig lesz “new”, minden holnap új, és minden Nap kelte új, nem lehet kétszer belelepni ugyan azon folyóban mert mozgása állandó, mindig új. S a sok intellektüel agytröszt meg keresi az örökmozgót, mikor RAJTA ÉLÜNK !!! Meg benne, a Világmindenség. De nem számít, a valóság nem érdekes, a sok eszme, az a menő. A láthatatlan babművész szereti az ilyen elvont fogalmak használatát (ezotéria), valószínűleg azért mert jól el lehet bújni mögöttük, másrészt mert a biorobot gyatra agyműködése hajlamos az általa érthetetlen vagy bonyolult fogalmak előtt leborulni, vagy akár az életet is adni. Ilyen a vallás vagy a politikai eszme.
Az manapság elterjedt ezotéria legtöbbje csak habduma, igazából ilyen nincs is. Ez is egy hamisság, talán még áltudománynak sem lehet nevezni, mint mondjuk a pszichológiát. Ennek csúcsa a New Age mozgalom, mintha valami újraélesztett komcsi eszme lenne. Mindig lesz “new”, minden holnap új, és minden Nap kelte új, nem lehet kétszer belelepni ugyan azon folyóban mert mozgása állandó, mindig új. S a sok intellektüel agytröszt meg keresi az örökmozgót, mikor RAJTA ÉLÜNK !!! Meg benne, a Világmindenség. De nem számít, a valóság nem érdekes, a sok eszme, az a menő. A láthatatlan babművész szereti az ilyen elvont fogalmak használatát (ezotéria), valószínűleg azért mert jól el lehet bújni mögöttük, másrészt mert a biorobot gyatra agyműködése hajlamos az általa érthetetlen vagy bonyolult fogalmak előtt leborulni, vagy akár az életet is adni. Ilyen a vallás vagy a politikai eszme.
A magasztos újvilágrend a senkisítést tűzte ki célul, a férfi ne legyen férfi, a nő ne legyen nő, az erkölcs ne legye erkölcs. Minden ami életerő, ami emberi, az a jó, a menő. Különösebben a gondolkodás a nagy ellenség, hiszen aki képes gondolkodni az ráérezhet a félrevezetésre. A cél egy személy nélküli, önazonosság nélküli, nemtelen (nemi értelemben, tehát nemi szerv nélküli!!!), tudatlan biorobot társadalom. Mintha a Földet valami űrlények gyarmatosítanák, s nagyon nagy bajuk van az emberi fajjal, az élettel úgy általában. Majd miután elvégezték dolgukat, átmennek a következő bolygóra. Már technológiailag olyan fejlettségre jutottak hogy az emberi faj elhanyagolható, sőt, már csak akadály a teljes hatalmuk előtt, ami természetesen a teljes önpusztításhoz vezet, de mit sem zavarja ez őket, sok a bomba, a vadászgép, a technológia.
Már a hangyatársadalom nagyjából, nagy vonalaiban meg van. Mindenki külön szerepet kell játsszon, legyen az hentes, árusító, bemondó, sportoló, tanár, politikus, bankár. Egy színházi szerep aminek se eleje se vége, a világ sorsával nem kell törődni, majd a láthatatlan babművész gondoskodik róla. Ez a teljes parazitizmus, az ember már így is, úgy is a parazita szellemiségnek gazdája, de ezen túl már fellázadni, engedetlenkedni sem fog tudni. A biorobotok nem is tudják mi az, innen már csak egy lépés a genetikailag módosított biorobotok világa felé. Majd minden törvényes lesz, még a terrorizmus is, ha már a prostitúció, a kábítószer, azonos nemek házassága az, miért ne lenne a terrorizmus is majd a közeljövőben törvényes? Az erkölcs majd teljesen törvénytelen, a jóérzés, a jóakarat pedig mint szellemi betegségként kerülnek be az enciklopédiába.
A parazita kívülálló. Hogyan lehet annyira elszakadni a valóságtól hogy maga a valóságot hibásnak és ellenségesnek tekintse valaki? A több évszázadok alatti egymás közti korcsosulása az úgy nevezett arisztokráciának, talán egyik oka. Ha valaki soha sem találkozott a társadalom legalsóbb gondjainak küzdelmével, ha úgy született hogy ez meg ez a földrész a tied és a te birtokod, akkor nem csoda az embereket hangyának tekintik, a valóság érzet pedig eltűnik, a fő cél csak a hatalom gyarapítása. Nem nehéz ezt mind lemintázni, kicsiben minden olyan mint nagyban és fordítva. A kicsit felnagyítjuk, pont ugyan odajutunk. A nagy mintát leszűkítjük egyedi mintára. Egy csehó tulajdonosa pont ugyan olyan anyagias lehet mint egy olyan arisztokrata családba született „ember” kinek birtokában a fél világ. S az emberek csak mozgó embergépek, a mechanizmus, a gépezet részei. Ha ez az elem nem működik, elégedetlenkedik, ki kell cserélni mint bármilyen gépben a hibás alkatrészt.
Innen keletkezik az a nézet miszerint az élet bűn, az ember születéstől fogva bűnös. Az aki nem áll be a sorba, szeparatista vagy ilyen anti meg olyan anti. Eretnek, anarchista, népellenség. Mit sem sejtve a láthatatlan babművész hogy éppen vele van a baj, s az élet elpusztíthatatlan és a valóság megmásíthatatlan. Ezért is annyira erőszakos. Természetesen nem vet saját magának véget és annyi, neem ő nem az a fajta, ő a legtökéletesebb a tökéletesek között, az élettel van a hiba és a sok agyatlan majomból származó emberrel akik képtelenek saját maguk eltartására és irányítására. Persze azt már gondosan elfelejti hozza tenni hogy mind ez neki köszönhető, mármint a sok baj. Az emberi társadalom azért jutott ilyen alacsony szintre mert rendszeresen szét lett rombolva és le lett züllesztve. Józan ésszel mind ezt nehéz felfogni. De valami iszonyatúan fejletlen szellemiség uralja már több ezer éve a világot. A gyerekeknél találhatunk hasonló viselkedést, mármint az állandó félélőség hárítást és hibáztatást. Ha egy gyermeket nem hagy társa kerékpározni, majd bosszúból a megfelelő pillanatban lelöki kerékpáráról. Vagy ha nem engedik labdázni, megfigyeli mikor gurul messzebbre a labda, és jó messzire rúgja bosszúból. “Ha nem engedtek játszani, akkor ti se játszódjatok.” “Ha nekem nincs, akkor nektek se legyen.” Lazán ez a bibliában található istenség pszichológiai jellemzése, egy csintalan, elkanászosodott, elnevelt hülye gyerek. A bánatos dolog hogy az egész emberiség issza meg a levét már évezredek óta. A parazita láthatatlan babművész szellemisége is ezen alapszik, „ha nem lehet a világ csak az enyém akkor a senkié se legyen.”
Az újvilágrend már többször megalakult, a római is az volt, az egyiptomi, a Perzsa, Asszír, Babiloni, Nagy Sándor, Genghis Khan és sok más. Mindegyik más-más féle képen újvilágrendet hirdetett. Az egész emberi faj a sok fejletlen Neander-völgyi miatt szenved. Ahelyett hogy elfogadnák a valóságot, azt hogy a valóság örök, megszüntethetetlen és megváltozhatatlan, erre fel eszeveszetten pusztítanak. Ha az igazságot, a valóságot nem lehet szétrombolni, na, se baj, majd lemaszatoljuk azokat akik azt felismerik és kimerik mondani. Megy az egész körbe karikába mint a veszett kutya. Más-más álarc, ugyan az a láthatatlan babművész. Ez a civilizáció betegsége. Ez egy civilizációs betegség. Helyesbítve, annak egy tünete, a civilizáció maga a betegség. A fenébe sem jutott volna eszébe egy őshonos közösségben élőnek hazudnia vagy csalnia, hódítania vagy gyarmatosítania. Ilyen fogalmakat nem is ismert. Valami szörnyű erőszakos elmeátalakuláson ment át az emberiség, de ott bejül mégis ég egy paránnyi láng. Már az a parányi, gyenge kis láng is egy nagy félelmetes ellenség lett. Hiszen vérünkben, génjeinkben ott szunnyad az ősi tudás, mind az a tudás amely a teremtéssel együtt született és jelent meg, az a tudás amely által az életet tudjuk élni. E tudás által tudja a macska az egeret megfogni, a madár fészket építeni, a medve halat fogni de akár az alma fa almát, a cseresznye cseresznyét vagy a körte körtét teremni. A láthatatlan bábművész hiába cserélgeti álarcát, hiába ügyeskédig, hoz létre jobbnál jobb és bonyolultabbnál bonyolultabb civilizációkat és eszméket, bárhogyan is ámítja, altatja az emberi fajt, az emberben a láng mindig ott marad, s a veszély mindig fenn áll hogy egyszer csak nem lesz tovább. S hiába van mindenféle eszme és káprázat, sok díszlet és félelem, minden kor elmúlik, minden birodalom széthull, a szobrokat ledöntik helyükbe újat kell létrehozni.
Ez valójában nem más mint a bukott angyal története, aki ahányszor megkíséreli a kesztyűhúzást a teremtéssel, annyiszor fog elesni, s újból és újból. Teremtő ereje nem lévén, másolásra, plagizálásra kényszerül, majd másokra hárítja saját bűnét nehogy elkapják. Nagy sakk mester, de észjárása véges, minden ami mesterséges az véges, csak a szerves, az végtelen. SZER-ves, SZER-vetlen. A szer pedig a Világegyetem lényege, ő pedig lényegtelen. SZERencsétlen. Hiányzik belőle a SZERencse, ami nem más mint a Világmindenséggel való kapcsolat. Ebből fakad a kívülálló szellemisége, s nekünk az a benyomás mintha valami idegen űrlények gyarmatosították volna meg bolygónkat, holott nem velünk a baj, nem bennünk a hiba, de ezt szereti kelteni a láthatatlan bábművész. A SZER-en kívül nincs lét, úgyhogy távozhatna már innen. A lét örök és szétszedhetetlen. S mivel ő a gonosz, el kezd tragédiázni... Vagy megszökik vagy megszokik.
Már a hangyatársadalom nagyjából, nagy vonalaiban meg van. Mindenki külön szerepet kell játsszon, legyen az hentes, árusító, bemondó, sportoló, tanár, politikus, bankár. Egy színházi szerep aminek se eleje se vége, a világ sorsával nem kell törődni, majd a láthatatlan babművész gondoskodik róla. Ez a teljes parazitizmus, az ember már így is, úgy is a parazita szellemiségnek gazdája, de ezen túl már fellázadni, engedetlenkedni sem fog tudni. A biorobotok nem is tudják mi az, innen már csak egy lépés a genetikailag módosított biorobotok világa felé. Majd minden törvényes lesz, még a terrorizmus is, ha már a prostitúció, a kábítószer, azonos nemek házassága az, miért ne lenne a terrorizmus is majd a közeljövőben törvényes? Az erkölcs majd teljesen törvénytelen, a jóérzés, a jóakarat pedig mint szellemi betegségként kerülnek be az enciklopédiába.
A parazita kívülálló. Hogyan lehet annyira elszakadni a valóságtól hogy maga a valóságot hibásnak és ellenségesnek tekintse valaki? A több évszázadok alatti egymás közti korcsosulása az úgy nevezett arisztokráciának, talán egyik oka. Ha valaki soha sem találkozott a társadalom legalsóbb gondjainak küzdelmével, ha úgy született hogy ez meg ez a földrész a tied és a te birtokod, akkor nem csoda az embereket hangyának tekintik, a valóság érzet pedig eltűnik, a fő cél csak a hatalom gyarapítása. Nem nehéz ezt mind lemintázni, kicsiben minden olyan mint nagyban és fordítva. A kicsit felnagyítjuk, pont ugyan odajutunk. A nagy mintát leszűkítjük egyedi mintára. Egy csehó tulajdonosa pont ugyan olyan anyagias lehet mint egy olyan arisztokrata családba született „ember” kinek birtokában a fél világ. S az emberek csak mozgó embergépek, a mechanizmus, a gépezet részei. Ha ez az elem nem működik, elégedetlenkedik, ki kell cserélni mint bármilyen gépben a hibás alkatrészt.
Innen keletkezik az a nézet miszerint az élet bűn, az ember születéstől fogva bűnös. Az aki nem áll be a sorba, szeparatista vagy ilyen anti meg olyan anti. Eretnek, anarchista, népellenség. Mit sem sejtve a láthatatlan babművész hogy éppen vele van a baj, s az élet elpusztíthatatlan és a valóság megmásíthatatlan. Ezért is annyira erőszakos. Természetesen nem vet saját magának véget és annyi, neem ő nem az a fajta, ő a legtökéletesebb a tökéletesek között, az élettel van a hiba és a sok agyatlan majomból származó emberrel akik képtelenek saját maguk eltartására és irányítására. Persze azt már gondosan elfelejti hozza tenni hogy mind ez neki köszönhető, mármint a sok baj. Az emberi társadalom azért jutott ilyen alacsony szintre mert rendszeresen szét lett rombolva és le lett züllesztve. Józan ésszel mind ezt nehéz felfogni. De valami iszonyatúan fejletlen szellemiség uralja már több ezer éve a világot. A gyerekeknél találhatunk hasonló viselkedést, mármint az állandó félélőség hárítást és hibáztatást. Ha egy gyermeket nem hagy társa kerékpározni, majd bosszúból a megfelelő pillanatban lelöki kerékpáráról. Vagy ha nem engedik labdázni, megfigyeli mikor gurul messzebbre a labda, és jó messzire rúgja bosszúból. “Ha nem engedtek játszani, akkor ti se játszódjatok.” “Ha nekem nincs, akkor nektek se legyen.” Lazán ez a bibliában található istenség pszichológiai jellemzése, egy csintalan, elkanászosodott, elnevelt hülye gyerek. A bánatos dolog hogy az egész emberiség issza meg a levét már évezredek óta. A parazita láthatatlan babművész szellemisége is ezen alapszik, „ha nem lehet a világ csak az enyém akkor a senkié se legyen.”
Az újvilágrend már többször megalakult, a római is az volt, az egyiptomi, a Perzsa, Asszír, Babiloni, Nagy Sándor, Genghis Khan és sok más. Mindegyik más-más féle képen újvilágrendet hirdetett. Az egész emberi faj a sok fejletlen Neander-völgyi miatt szenved. Ahelyett hogy elfogadnák a valóságot, azt hogy a valóság örök, megszüntethetetlen és megváltozhatatlan, erre fel eszeveszetten pusztítanak. Ha az igazságot, a valóságot nem lehet szétrombolni, na, se baj, majd lemaszatoljuk azokat akik azt felismerik és kimerik mondani. Megy az egész körbe karikába mint a veszett kutya. Más-más álarc, ugyan az a láthatatlan babművész. Ez a civilizáció betegsége. Ez egy civilizációs betegség. Helyesbítve, annak egy tünete, a civilizáció maga a betegség. A fenébe sem jutott volna eszébe egy őshonos közösségben élőnek hazudnia vagy csalnia, hódítania vagy gyarmatosítania. Ilyen fogalmakat nem is ismert. Valami szörnyű erőszakos elmeátalakuláson ment át az emberiség, de ott bejül mégis ég egy paránnyi láng. Már az a parányi, gyenge kis láng is egy nagy félelmetes ellenség lett. Hiszen vérünkben, génjeinkben ott szunnyad az ősi tudás, mind az a tudás amely a teremtéssel együtt született és jelent meg, az a tudás amely által az életet tudjuk élni. E tudás által tudja a macska az egeret megfogni, a madár fészket építeni, a medve halat fogni de akár az alma fa almát, a cseresznye cseresznyét vagy a körte körtét teremni. A láthatatlan bábművész hiába cserélgeti álarcát, hiába ügyeskédig, hoz létre jobbnál jobb és bonyolultabbnál bonyolultabb civilizációkat és eszméket, bárhogyan is ámítja, altatja az emberi fajt, az emberben a láng mindig ott marad, s a veszély mindig fenn áll hogy egyszer csak nem lesz tovább. S hiába van mindenféle eszme és káprázat, sok díszlet és félelem, minden kor elmúlik, minden birodalom széthull, a szobrokat ledöntik helyükbe újat kell létrehozni.
Ez valójában nem más mint a bukott angyal története, aki ahányszor megkíséreli a kesztyűhúzást a teremtéssel, annyiszor fog elesni, s újból és újból. Teremtő ereje nem lévén, másolásra, plagizálásra kényszerül, majd másokra hárítja saját bűnét nehogy elkapják. Nagy sakk mester, de észjárása véges, minden ami mesterséges az véges, csak a szerves, az végtelen. SZER-ves, SZER-vetlen. A szer pedig a Világegyetem lényege, ő pedig lényegtelen. SZERencsétlen. Hiányzik belőle a SZERencse, ami nem más mint a Világmindenséggel való kapcsolat. Ebből fakad a kívülálló szellemisége, s nekünk az a benyomás mintha valami idegen űrlények gyarmatosították volna meg bolygónkat, holott nem velünk a baj, nem bennünk a hiba, de ezt szereti kelteni a láthatatlan bábművész. A SZER-en kívül nincs lét, úgyhogy távozhatna már innen. A lét örök és szétszedhetetlen. S mivel ő a gonosz, el kezd tragédiázni... Vagy megszökik vagy megszokik.
ÁDÁM (térdre esve)
Uram, legyőztél. Ím, porban vagyok
Nélkűled, ellened hiába vívok:
Emelj vagy sújts, kitárom keblemet.
LUCIFER
Féreg! feledted-é nagyságodat,
Melyet nekem köszönhetsz. -
ÁDÁM
Hagyd el azt!
Hiú káprázat volt; ez nyúgalom!
LUCIFER
S te, dőre asszony, mondd, mit kérkedel?
Fiad Édenben is bűnnel fogamzott.
Az hoz földedre minden bűnt s nyomort.
ÉVA
Ha úgy akarja Isten, majd fogamzik
Más a nyomorban, aki eltörűli,
Testvériséget hozván a világra. -
LUCIFER
Fellázadsz-é, rabszolga, ellenem?
Fel a porból, állat.
(Ádám felé rúg. Az ég megnyílik: az Úr dicsőülten, angyaloktól környezve megjelen.)
AZ ÚR
A porba, szellem!
Előttem nincsen nagyság.
LUCIFER (görnyedezve)
Átok, átok!
AZ ÚR
Emelkedjél, Ádám, ne légy levert,
Midőn látod, kegyembe veszlek újra.
LUCIFER
(félre) Mint látom, itt családi jelenet
Fejlődik, szép talán az érzelemnek,
De értelmemnek végtelen unalmas.
Legjobb elsompolyognom. (Indul.)
AZ ÚR
Lucifer!
Szavam van hozzád is, maradj tehát.
Te meg, fiam, beszéld el, hogy mi bánt úgy.
ÁDÁM
Uram! rettentő látások gyötörtek,
És nem tudom, mi bennök a való.
Óh mondd, óh mondd, minő sors vár reám:
E szűkhatáru lét-e mindenem,
Melynek küzdése közt lelkem szürődik,
Mint bor, hogy végre, amidőn kitisztult,
A földre öntsd, és béigya porond?
Vagy a nemes szeszt jobbra rendeléd?
Megy-é előbbre majdan fajzatom,
Nemesbedvén, hogy trónodhoz közelgjen,
Vagy, mint malomnak barma, holtra fárad,
S a körből, melyben jár, nem bír kitörni?
Van-é jutalma a nemes kebelnek,
Melyet kigúnyol vérhullásaért
A kislelkű tömeg? Világosíts fel,
S hálásan hordok bármi végzetet;
Csak nyerhetek cserémben, mert ezen
Bizonytalanság a pokol. -
AZ ÚR
Ne kérdd
Tovább a titkot, mit jótékonyan
Takart el istenkéz vágyó szemedtől.
Ha látnád, a földön múlékonyan
Pihen csak lelked, s túl örök idő vár:
Erény nem volna itt szenvedni többé.
Ha látnád, a por lelkedet felissza:
Mi sarkantyúzna, nagy eszmék miatt,
Hogy a muló perc élvéről lemondj?
Míg most, jövőd ködön csillogva át,
Ha percnyi léted súlyától legörnyedsz,
Emel majd a végetlen érzete.
S ha ennek elragadna büszkesége,
Fog korlátozni az arasznyi lét.
És biztosítva áll nagyság, erény. -
LUCIFER (kacagva)
Valóban, melyre lépsz, dicső a pálya,
Nagyság s erény leszen tehát vezéred,
E két szó, mely csak úgy bír testesülni,
Ha babona, előitélet és
Tudatlanság álland mellette őrt. -
Miért is kezdtem emberrel nagyot,
Ki sárból, napsugárból összegyúrva
Tudásra törpe, és vakságra nagy. -
ÁDÁM
Ne gúnyolj, óh, Lucifer, csak ne gúnyolj:
Láttam tudásod tiszta alkotását,
Nagyon hideg volt ottan e kebelnek. -
De, óh, Uram! ki fog feltartani,
Hogy megmaradjak a helyes uton?
Elvontad tőlem a vezérkezet,
Hogy a tudás gyümölcsét ízlelém.
AZ ÚR
Karod erős - szived emelkedett:
Végetlen a tér, mely munkára hív,
S ha jól ügyelsz, egy szózat zeng feléd
Szünetlenül, mely visszaint s emel,
Csak azt kövesd. S ha tettdús életed
Zajában elnémúl ez égi szó,
E gyönge nő tisztább lelkűlete,
Az érdekek mocskától távolabb,
Meghallja azt, és szíverén keresztűl
Költészetté fog és dallá szürődni.
E két eszközzel álland oldalodnál,
Balsors s szerencse közt mind-egyaránt,
Vigasztaló, mosolygó géniusz. -
Te, Lucifer meg, egy gyürű te is
Mindenségemben - működjél tovább:
Hideg tudásod, dőre tagadásod
Lesz az élesztő, mely forrásba hoz,
S eltántorítja bár - az mit se tesz -
Egy percre az embert, majd visszatér.
De bűnhödésed végtelen leend
Szünetlen látva, hogy mit rontni vágyol,
Szép és nemesnek új csirája lesz. -
ANGYALOK KARA
Szabadon bűn és erény közt
Választhatni, mily nagy eszme,
S tudni mégis, hogy felettünk
Pajzsul áll Isten kegyelme.
Tégy bátran hát, és ne bánd, ha
A tömeg hálátlan is lesz,
Mert ne azt tekintse célul,
Önbecsét csak, ki nagyot tesz,
Szégyenelve tenni másképp;
És e szégyen öntudatja
A hitványat földre szegzi,
A dicsőet felragadja, -
Ámde útad felségében
Ne vakítson el a képzet,
Hogy, amit téssz, azt az Isten
Dicsőségére te végzed,
És ő éppen rád szorulna,
Mint végzése eszközére:
Sőt te nyertél tőle díszt, ha
Engedi, hogy tégy helyette. -
ÉVA
Ah, értem a dalt, hála Istenemnek!
ÁDÁM
Gyanítom én is, és fogom követni.
Csak az a vég! - csak azt tudnám feledni! -
AZ ÚR
Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!
(Madách Imre - Az Ember Tragédiája, Tizenötödik Szín )
AZ ÚR
S te, Lúcifer, hallgatsz, önhitten állsz,
Dicséretemre nem találsz-e szót,
Vagy nem tetszik tán, amit alkoték?
LUCIFER
S mi tessék rajta? Hogy nehány anyag
Más-más tulajdonokkal felruházva,
Miket előbb, hogysem nyilatkozának,
Nem is sejtettél bennök, úgy lehet,
Vagy, ha igen, másítni nincs erőd,
Nehány golyóba összevissza gyúrva,
(…)
AZ ÚR
Hah, szemtelen! nem szült-e az anyag,
Hol volt köröd, hol volt erőd előbb?
LUCIFER
Ezt tőled én is szintúgy kérdhetem.
AZ ÚR
Én végtelen időtől tervezem,
S már bennem élt, mi mostan létesült.
LUCIFER
S nem érzed-e eszméid közt az űrt,
Mely minden létnek gátjaul vala
S teremtni kényszerültél általa?
Lucifer volt e gátnak a neve,
Ki a tagadás ősi szelleme. -
Győztél felettem, mert az végzetem,
Hogy harcaimban bukjam szüntelen,
De új erővel felkeljek megint.
(Madách Imre - Az Ember Tragédiája, Első Szín )
hologram értelmezése:
„A holográfia a fény hullámtermészetén alapuló olyan képrögzítő eljárás, amellyel a tárgy struktúrájáról tökéletes térhatású, vagyis háromdimenziós kép hozható létre.
A holográfiát egy brit állampolgárságú magyar, Gábor Dénes találta fel 1947-ben. Ezzel a képek rögzítésének egy olyan módját fedezte fel, ami több információ visszaadását tette lehetővé, mint bármelyik addig ismert eljárás. Mivel ennek révén – látszólag – minden információt tárolni lehet, Gábor Dénes ezt az eljárást holográfiának nevezte el, két görög szóval, amelyek annyit jelentenek, hogy „egész”, „teljes” és „írás”, „irat”.” ~WikiPedia
valóság a Czuczor-Fogarasi értelmező szótár szerint:
VAL (2)
törzse a lét- és birtokige függő multjának: val-ék (= val-a-ek) valál (= val-a-al) val-a stb. és részesülőjének; val-ó. A mutató mód multjában és az óhajtó módban: vol, pl. vol-t-am, vol-t-ál, vol-t stb. és vol-n-ék (= vol-na-ek), vol-n-ál (= vol-na-al) vol-na stb. A Müncheni codexben eléjön a részesülőben is ,levén' értelmében: "Simon Péternek azért kési valván." (János XVIII). Továbbá ugyanezen codexben eléjön a határtalan mód: volni: "Kik mondják a felkeletet nem volni" (resurrectionem non esse. Mark. XII). ,Vala' helyett vola (az o mint zárt vagy mély ao) áll a régi Halotti Beszédben szokosztja vola. Ugyanigy találjuk egy régi levélben is (1526-ik évből): "Kissebejth vola engem." (Szalay Á. 400 m. 1. 3. lap).
Idegen nyelvekben legközelebb áll hozzá a mongol bol szintén létige törzse, a mely minden időben és módban rendesen ragoztatik; továbbá a votják és osztják val, lív vol, vuol, szürjén völ törzsek. V. ö. VAN. Továbbá Rokon hozzá a török-tatár és vogul ol, finn és észt ole, mordvin ul'e, hegyi cseremisz ul, ďl, ol, végre a lapp orro; és "van nekem neked" stb. értelmében az oszmanli var és csagataj bar. - A régieknél, nevezetesen a Müncheni és Bécsi codexben az állapotjegyzőben is eléfordúl, még pedig a hajdan divatos mód szerint személyragozva, pl. Müncheni cod. János IV. fej. "Miképen te zsidó valvád kérsz én töllem innod." (Judaeus cum sis. Pestinél, ha zsidó vagy. Erdősinél, te zsidó lévén). Máté VII. fej. "Ha azért tü gonoszok valvátok tudtok jó adományokat adnotok." (Si ergo vos cum sitis mali). János XVIII. "Simon Péternek azért kési valván kivevé azt." (Pestinél, "mikoron tőre volna.") Lukács XIV. fej. "Egyébként még messzől valvári, követséget eresztvén kéri azokat," azaz, midőn még messze volt. Ezek helyett ma lévén van szokásban. Továbbá szintén a régieknél eléjön ,vall" átható ige helyett, s néha ezen egész alakban is, tárgyesetes viszony névvel a latin habeo értelmében. Máté V. fej. "Hogy te atyádfia val valamit te ellened" (si frater tuus habet aliquid contra te). Ilyenek ugyancsak a Münch. codexben "Ördögöt val" (daemonium habet). "Hálálatot val" (gratiam habet). "Világot vallotok (lucem habetis) "Menekedetet nem valnak" "Valalokat valló" (possessiones habens), "Nem valvád menyekzői ruhát" (non habens vestem nuptialem): A Bécsi codexben "Történék kedig hogy a szántóföld urat val vala Booz nevőt." (Ruth. II.). A Debreczeni Legendáskönyvben: "Valja az életnek velágosságát" (2. 1.). "Nagy keserüséget szivébe valván." (58. 1.). "A szépségöt magában vallja" (182. 1. "Bizodalmat (24), sebeköt (35), szeretetöt (70) vall.
Ez értelemben ma is mondjuk: becsületet, szégyent, gyalázatot, kudarczot, kárt vall. A köznépnél ma is hallható: Kevés gyümölcsünk termett, s azt sem tudtuk megvallani. azaz, birtokunkba venni. Mai szokás szerént ama régiek helyett (,habeo' értelmében) leggyakrabban van nekem, neked, neki stb. néha pedig bírok, bírsz valamivel v. valamit, divatoznak, pl. van neki karikagyürűje. Ördöge van. Szégyene, kára van. Felesége, gyermekei vannak, de gondja is van; Tagadólag: nincs sincs, v. nem, sem bírok, bírsz stb. Péternek nincs pénze. Semmim sincs. Nem bírok semmivel. Semmivel sem bírok. l. VALL.
VALA (1)
(val-a), a magyar van létige függő v. viszonyos multjának törzse; melynek rokonságáról l. VAL, (2).
Mint segédige alkotja 1) az illető ige jelenével a tartós vagy végzetlen múltat: lát vala, tud vala, ír vala, kér vala stb. mely föltételes mondatokban is használtatik; 2) az illető ige függő multjával az előbbi múltat a legközelebbi időből: láta vala, tuda vala, íra vala, kére vala; 3) az illető ige általános multjával az előbbi multat, bizonyos viszonyban más valamely multtal: látott vala, tudott vala, írt vala, kért vala; Példák a régi emlékekből: 1) "Mártha azért hogy hallotta, hogy Jézus eljött, eleibe futa ő neki, Mária ke(dég) hon ül vala (domi sedebat). Münch. cod. János. XI. Pesti Gábornál is: hon ül vala, Erdősinél: hon veszteg ül vala. (Azonban száz meg száz példát mutathatunk a Bécsi és Müncheni codexekből, melyekben a viszonyos múlt a végzetlen multtal, főképen valamely mondat idézésénél fölcseréltetik. l. Nyelvtudományi Közlemények. I. Kötet. Szabatosság az ígeidőkben.) Továbbá föltételes mondatban: "Mert ha egy ideig is ő felsége ez szegény országot meg nem kötelezi vala, ennyi sok fogadásával, hithivel,... bódog életben voltunk volna." (Bebek Ferencz 1555-ből. Régi Magyar Nyelvemlékek. II-ik kötet. 119-ik lap.) "Az ajondokoth (ajándékot) mind kész volnék oda annom (adnom), csak te kegyelmed ne kissebejth vola engem." Levél 1526-ból. (Szalay Á. 400 m. 1. 3. lap). 2) Váltig igyekeztönk halasztani, amint halasztottunk is, hogy ne kelleték vala az nemes vármegyéket költetniök." (Gr. Eszterházy M. nádor). 3) "És megfordóltanak a pásztorok dicsőitvén és dicsérvén Istent méndenekben, melyeket hallottak vala és láttak vala" (Müncheni cod. Lukács. II.). Az utóbbiak csak kevéssel előzik meg az elül álló "megfordúltanak" múltat. Láss még némely példát a MULT IDŐK czikk alatt.
VALÓ
(val-ó) mn. és fn. tt. való-t. 1) Mint a val létige törzsnek részesülője (l. VAL létigetörzs), minden, ami nem csak fogalomban, eszmében, hanem tárgyilag is létezik. Való dolog, való történet, való esemény, nem képzelt, nem költött. Valót beszélni, hiresztelni. "A(z) való, hogy a nyelvnek nem tudása is okozhatja a hozzánk való idegenséget." (Mikes Kelemen. IV. Levél). "Való, hogy sok bibelődés vagyon a gyapottal" (XXXVII. Levél). Ellentétei: ábránd, képzelet, hazugság, agyrém, gyanu, sejtelem. 2) Nem ál, nem tettetett, nem hamis, hanem az, aminek lennie kell, vagy olyan, amily ennek mutatkozik; igazi, hiteles. Való képe valaminek. Való szándék, akarat. Való fájdalom. Való hir. "Az ember való becse nem eszének, hanem akaratinak erejétől függ." (Gondolatok. B. Eötvös Józseftől). 3) Bizonyos körülményekben, viszonyokban létező; mely esetben rendesen öszvetett szót alkot, annak második felét képezi, s jobbára levő v. lévő által fölcserélhető. Benvaló, künvaló, alattvaló, fentvaló, honvaló, jelenvaló, távolvaló, közelvaló, nyilvánvaló, örökkévaló, ideigvaló, holtigvaló, előbbvaló, utóbbvaló. A Döbrentei-codexben: vala. "Isten hallj meg minket, minden föld véginek reménysége, és még messze vala tengerig." Pünkösdi hymnus. LXIV.). 4) Kárhoztatólag, valamire méltó, érdemes. Akasztófáravaló. Tüskérevaló, égetnivaló boszorkány. Pokolravaló lator. Alávaló ember. Kicsapni való bitang. Ördögnekvaló. 5) Valamire szánt, rendelt, alkalmas Borravaló, ennivaló, innivaló, sütnivaló, nyársravaló csirke, jóravaló, szóravaló, tudnivaló, vesznivaló, útravaló, életrevaló, télrevaló, nyárravaló, tűzrevaló fa, jóravaló, hiábavaló, semmirevaló, járomba való ökör. stb. Különösen valamely tagnak vagy testrésznek takarására kellő, alkalmas. Fejrevaló (fátyol, kendő), nyakravaló (kendő), mellrevaló, lábravaló. Tulajdonító ragu viszonynévvel, bizonyos állapotra alkalmas, v. valamely czélra jó. Katonának, papnak űgyvédnek, kézmivesnek, mezei gazdának való ember. Paripának való csikó. Bornak, szerszámnak való fa. Edénynek való föld. Népnek való könyvek. Uraknak való ruha, bútor. Eczetnek való bor. 6) Valamiből készűlt, s ekkor megfelel neki a latin fio-ból lett factus. Ez esetben az anyag a belőle készített mű neve előtt ragozatlanul is melléknév gyanánt állhat, pl. fából való szerszám, fa szerszám; vasból való ágy, vas ágy; kenderből való hám, kender hám. 7) Bizonyos helyről származott, vagy oda tartozó, Honnan való? Pestről való, Hová való? Budára való. Kertből való gyümölcs. Boltból való áruk. Pinczébe való edények. Szobába való bútorok. Sárba, vizbe való lábbeli.
A régi Halotti beszédben így írva: volov. "Es mend paradísumben uolov gimilciktul munda neki elnie" (És ménd [azaz mind, minden] paradicsomban való gyümölcsiktül (-bül) monda neki élnie). 7) Mint fn. eléjön az ujabb ,lényeg' szó jelentésében is. Az ember valója. Figyelmet érdemel, hogy ból, ből való, v. ba, be való, vagy ról, ről v. ra, re való kitételek helyett, ha ezek birtokragos szók mellett állanak néha mind a régieknél, mind a népnyelvben csak i-t találunk, pl. a Sajó-Szentpéterieknek 1403-ban kelt végezésében: városonki azaz városunkból való, Molnár Albertnél hazánki = hazánkból való (Ponori Thewrewk Emil, de amely Páriz-Pápaiban fordúl elé), földemi (ez már eléfordúl amott is) am. földemről való, földim, Ormánságban: falunki ("Ezek itt mind a mi falunkiak." "Ő is a mi falunki." Szarvas Gábor), Vörösmartynál: sírhalmomi. l. VÁROSUNKI. Árgírus Históriájában Görgei Alberttől a XVI. században olvassuk: "Ez országi ember" = ez országból való, ez országbeli ember.
Ezen szót a nyelvszokás többször túlbőségből használja pl. nagyravaló vágyás, nagyravaló látás, miért az ily esetekben kihagyható, vagy változatosság kedveért valamely más raggal, vagy szóval fölcserélhető, midőn t. i. az ily változás által sem az értelmesség, sem a nyelv bevett szabályai nem szenvednek. Mire nézve megjegyezzük a következőket. a) Midőn a való különálló jelzőt képez, a változásnak, vagy helyettesitésnek nincs helye, pl. ezekben, való igaz, való történet, való esemény; továbbá oly öszvetételekben, melyek önálló nevek, mint: alattvaló, jelenvaló, örökkévaló (Isten). b) Midőn a való bizonyos körülményi állapotot jelentő és sajátlag igehatározó szóval egyesűl, többnyire minden helyettesítés nélkül elmaradhat, pl. jelenvaló idő, jelen idő; távolvaló ország, távol ország; messzevaló út, messze út; nyilvánvaló dolog, nyilván dolog; ingyenvaló lakás, ingyen lakás; helyrevaló legény, helyre legény (tájdivatosan) azaz, derék. Ezen mondatokban a jelen, távol, messze szók stb. sajátlag igehatárzók. Többször i képzővel pétolható, különösen a névutók, pl. alatt, fölött, mögött, előtt, után, mellett, miatt, szerint, végett, ellen, gyanánt, körül, által, nélkűl névutók után, pl. föld alatti lak, börtön; természet fölötti tanok; ház előtti pad; ház mögötti kert; örökség miatti per; délutáni leczke séta, etc. Továbbá az ily hely- vagy időbeli létállapotra vonatkozókban: távolabbvaló, távolabbi; közelebbvaló, közelebbi; előbbvaló, előbbi; későbbvaló, későbbi, melyek való v. i nélkül szintén csak igehatározók (a másod fokban). De ha a való kellőséget, illőséget, rendeltetést fejez ki, akkor nem változható; pl. ez előbbvaló munka amannál, vagyis előbb kell megtenni, mint amazt. c) Néha valamely más képzővel vagy szóval fölcserélhető, pl. benvaló, benső; titkonvaló, titkos; örökkévaló, (örökké élő, holtigvaló, holtigtartó; derékig való viz, derékig érő. d) A fentebb jegyzett 4-dik és 5-ik pontok alá tartozó esetekben változatlanul marad, legalább eddig a köz nyelvszokás i-vel nem cserélte föl, s nem mondja: tüskérei boszorkány; borrai pénz; életrei ember; nyakrai, fejrei kendő, ezek helyett: tüskére való, borravaló, életrevaló, nyakravaló, fejrevaló; s nem mondja: katonánaki legény; edényneki föld; paripánaki csikó, ezek helyett: katonának való stb. Mert ezekben a való nem csupán létállapotot, hanem bizonyos czélt, rendeltetést, vagy ügyességet fejez ki.
Azonban a legújabb nyelvfejlődési korszakban az irodalmi téren divatba jött, de a jobb nyelvérzést sértő, s ezért jelesb iróink által nem helyeselt azon eljárás, midőn némelyek a viszonyragos nevekhez a szokott való helyett i képzőt ragasztanak. pl. városbai menés; kertbeni mulatság; másokhozi közeledés; embertőli idegenkedés stb. Ha ezen egybeállitásokban a vonatkozó (utóbbi) szó igenév, különösebben pedig ás és, at et végzetü igenév, a viszonyragot (megelőző szót) mind i, mind való nélkül mondhatjuk, így: városba menés v. menet, v. menetel, másikhoz közeledés, embertől idegenkedés, férjétől elválás, a törvénytől eltérés, az emberekkel társalgás. Néha, ha a többi szószerkezett engedi, a viszonyragos szót utól is tehetjük, pl. menés a városba, idegenkedés az embertől, elválás a férjétől, társalgás az emberekkel stb.; de amint látjuk, ekkor a névragos szó nem igen lehet el az a az névmutató nélkül. Ban ben való helyett néha beli is állhat pl. "kertben való mulatság" helyett: kertbeli mulatság. A köz életben szokásos ra re való nézve (Szabó Dávidnál székelyesen: nézt) is állhat való nélkül pl. "Erre (való) nézt v. nézve." "Azokra (való) nézve tetemes kárt vallottak." (Szabó D.).
Azonban általán a való úgy tekintendő, mint a val igetörzs részesülője; a részesülőknek pedig azon szókötési tulajdonságuk van, ami az illető igéknek, melyekből származtak, p. házba megy; házba menő; házban lakik, házban lakó; házhoz jár, házhoz járó; háznál marad, háznál maradó, háztól távozik, háztól távozó. E hasonlatnál fogva a való is mind azon esetekben, midőn a beszédnek lényeges részét teszi, az értelmesség csonkítása nélkül ki nem hagyható, melyekben t. i. valamely határozott viszonyt fejez ki, p. házba való (tartozó, illő, kellő) bútorok, házban való (létező, tartozkodó) lakosok; házhoz való (tartozó) külső telek; háznál való holmi; bitóra való (érdemes, méltó), katonának való (alkalmas). Az ily kifejezések az illető fogalmak közti viszonyt határozottan és szabatosan fejezik ki. A helyettesített i szélesb értelmü, pl. kerti növény jelenthet kertbevaló, hertben való, kertből való növényt; szobai bútornak mondhatjuk a szobába illő, kellő, a szobában valósággal létező vagy a szobából akárhová kitett bútort.
VALÓS
(val-ó-os) mn. tt. valós-t, v. ~at tb. ~ak. Ami valót foglal magában. Inkább csak származékaiban divatozik, u. m. ezekben: válósit, válósúl, válósodik. Némelyek a latinos ,reál' jelentésében használják pl. valós ismeretek.
VALÓSÁG
(val-ó-ság) fn. tt. valóság-ot, harm. szr. ~a. 1) Bizonyos létállapot, vagy tulajdonság, menyiben egyszerüen létre vonatkozik. Allattvalóság alattvalói állapot. Alávalóság, alávaló tulajdonság. Életrevalóság, hiábavalóság, semmirevalóság, örökkévalóság, fölebbvalóság. 2) Nem csupán eszmei, hanem tárgyilagos létezés, maga a megtestesült eszme; nem ábránd, nem költemény, nem képzelmény. Valóság-e ez, vagy csak tünemény? A tréfának fele valóság szokott lenni. (Km.).
"Hol csak a külszín fedi a valóság
Puszta országát bibor állepelben"
Berzsenyi (Barátimhoz).
- Régiesen pl. Molnár Albertnél azt is jelenti, amit a latin essentia; subslantía, ma: lényeg; állag.
VALÓSÁGOS
(val-ó-ság-os) mn. tt. valóságos-t v. at. tb. ~ak. 1) Valóban, igazán, köz tudomásra létező; nem képzelt, nem költött, nem szemfényvesztő. Valóságos történet. Valóságos igaz. 2) Ugyanaz, vagy olyan, aminek eredetileg lennie kell, vagy aminek látszik; nem áll, nem szinlett, nem pótlékféle; valódi. "Csak legyen minden tanácskozásunknak vezérlője az egy valóságos szeretet." Gr. Battyány József esztergomi érsek. (A Főrendeknél. 1790. jun. 10-ikén).